Ez még kellett a nyakunkba.
KIEMELT BEJEGYZÉS
Videóval: Gusztustalan módon sértegette a baloldali embereket Orbán minyonja
Erős mezőnyben indult, az elsők közt végzett.
Beindultak a netes népművészek Orbán és Szijjártó közös fotójától — mutatjuk a legjobb mémeket! (+fotók)
A mi kedvencünk a hatodik, de a többi is remek.
Most érkezett: Brazília betiltotta az orosz vakcinát, mert találtak benne valamit
Biztonsági kockázat merült fel.
Ez a két ország már biztosan elfogadja a magyar oltási igazolványt
.
Kiderült: A szociális dolgozókat is meg akarja figyeltetni a kormány, őket is kirúgás fenyegeti, ha nem járulnak hozzá
Az erről szóló dokumentumot Kunetz Zsombor hozta nyilvánosságra.
Gulyás Gergely: Döntött a kormány a védettekről, ezek az intézkedések lépnek életbe ötmillió beoltott után (+videó)
Azok, akik nem kaptak oltás ne irigykedjenek, hanem regisztráljanak és oltassák be magukat.
Döntött az EP: Csak a megbízható, nyugati vakcinákat fogadják el kötelezően a tagállamok
Aminek nincs EMA-engedélye, azzal kitörölhetjük.
Kifakadt az egészségügyi szakértő: Orbánék szántszándékkal tesznek ki 2,6 millió magyart a megfertőződés kockázatának
Négymillió védettről hazudnak, miközben csak 1,3 millió van.
„Baromira nagy lett az arcod, Kálmánka!” — Vágó István keményen helyretette Orbán zsebpojácáját
Rákay most azért támadta be Vágót, mert a kvízmester néhány napja Dobrev Klárát merte méltatni.
Az USA magyar származású külügyminisztere: Komolyan aggódunk a magyarországi médiahelyzet hanyatlása miatt
Szerinte a magyarok ennél jobbat érdemelnek.
Hivatalos: Kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánította a kormány Semjén vadászati kiállítását
És a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust is.
Nagy bejelentést tett Kubatov: Ha megvan a 4 millió beoltott, szombaton mindenki mehet a Fradi meccsére (+videó)
Már a jegyeket is árulják.
Gárdony fideszes polgármestere durván kiosztotta a kritikusait, akik szerinte a népesség legaljához tartoznak
Tóth István a jelek szerint nehezen viseli a kritikát.
Hiába kérte Csehország, a V4-es országok közül csak Magyarország nem utasít ki orosz diplomatákat
Szijjártó szerint a szolidaritásukat már kifejezték a közös V4-es nyilatkozatban.
Megszólalt Kósa Lajos a csengeri örökösnő nagy port kavaró bírósági vallomása után
Szerinte P. Mária állításai nem felelnek meg a valóságnak.
A Fidesz már a kormány értelmetlen vakcinatáblázatát is az ellenzékkel magyarázza (+videó)
Bemutatták, hogy tökéletesre fejlesztették a kérdések előli kitérés művészetét.
A fideszes képviselő megmagyarázta, milyen „idegenektől” féltette a kormány a kiszervezett ezermilliárdos nemzeti vagyont
A képviselőnél sokan érdeklődtek, hogy pontosan milyen idegenekre gondolt.
Bősz Anett: Egy női miniszterelnök megfordíthatja a magyar sorsot
Vélemény.
A nemzeti vagyon kiszervezését megszavazó Volner János úgy tudja: A Fidesz lophat, mert az ellenzék is lop
A Fidesz véget vet a kettős mércének.
Kiderült: Döbbenetesen pofátlan feltételekkel épül meg a kínai spicliképző, Orbánék a lopási lehetőségről is gondoskodtak
Nincsenek szavak.
Most érkezett: Orbánék történelmi gigalopásától hangos a New York Times
Hírünk a világban.
Kövér László gigabüntetéssel akarta elhallgattatni Vadai Ágnest, de ennek meglesz a következménye
Vadai nem az a típus, akinek csak úgy be lehet fogni a száját.
Egészségügyi szakértő: Teljesen világos, hogy Orbán és Müller Cecília is hazudnak (+videó)
Bebizonyította.
Menczer Tamás az érkező vakcináknak örül, de elfelejtett megemlíteni valami nagyon-nagyon fontosat
Nyilván véletlenül.