A bankok gyászoló családokkal szemben követelőznek, kiderült azonban az ombudsman leveléből, hogy a kormány sem segíti őket egyetlen forinttal sem.
A bankok olyan lehetetlen helyzetben lévő családokkal szemben követelőznek, akik
az egyik szülő halála miatt nem tudják határidőre fizetni például a babaváró hitelük törlesztőrészletét
– mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőn. Emlékeztetett, hogy több hasonló ügyet is bemutatott már a nyilvánosságban az elmúlt hónapokban.
A kormány által létrehozott 600 milliós alap egyetlen forintot sem ad a gyászoló családoknak
A kormány a DK nyomására néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy 600 millió forintos alapot hoznak létre a hasonló helyzetben lévő családok megsegítésére.
„Most azonban kiderült, hogy ez az egész nem volt más, mint egy hatalmas átverés. Ezt erősítette meg az alapvető jogok biztosának hivatala is egy állampolgári panaszra adott válaszában”
– mondta a DK elnöke. Hozzátette: a kormány által bejelentett 600 millió forintos alapban egyetlen forint állami pénz sincsen. Ráadásul a kormány semmire nem kötelezte a bankokat vagy a biztosítókat, a pénzintézetek jóindulatára bízta, hogy
segítenek-e ebből az alapból bármelyik családnak.

Ombudsman babaváró hitel Forrás: Dobrev Klára/ Facebook)
„Tudják, valami nem változik: egy jobboldali párt soha nem fog az emberek mellé állni a bankokkal szemben. Ha a bankokban lenne jóindulat, lenne bennük emberség, akkor ennek a pénzügyi alapnak a létrehozása is teljesen felesleges lenne. Erre éppen azért lenne szükség, mert a bankokat csak és kizárólag a profit érdekli — semmi más. És ez így van, amióta a világ világ”
– jelentette ki Dobrev Klára.
A gyászoló családok a kormány miatt továbbra is ki vannak szolgáltatva a bankok zaklatásának
A DK elnöke kifejtette, hogy azzal, hogy az Orbán-kormány semmilyen jogszabályt nem hozott, amellyel segítségnyújtásra kötelezné a bankokat,
valójában átverte a gyászoló családokat.
Így az érintettek a családi tragédia miatt továbbra is ki vannak szolgáltatva a bankok zaklatásának.
„Mi, baloldaliak, ennek is véget akarunk vetni 2026 után. Nemcsak a kormányváltáshoz kellünk, nemcsak ahhoz, hogy elvigyük a szavazófülkébe azt a bő félmillió baloldali szavazót, akik kormányváltást akarnak, de soha nem szavaznának egy jobboldali pártra. Hanem ahhoz is kellünk, hogy a bankok ne tehessenek meg mindent a kormányváltás után sem. Például ne zaklathassák a gyászoló családokat”
– mondta. Kifejtette, hogy abban biztosak lehetünk, hogy egy banknak mindig fontosabb lesz a profit, mint az ember.
Garancia kell az emberek számára, hogy a bankok profitja nem fontosabb, mint az emberek élete
Dobrev Klára úgy folytatta:
„És abban is biztosak lehetünk, hogy egy jobboldali kormánynak is mindig fontosabb lesz a bankok profitja, mint az emberek élete — mert ők egymás szövetségesei. De egy olyan kormánynak, amelynek szüksége van a baloldal támogatására is, soha nem lehet majd fontosabb a bankok profitja, mint az emberek élete. A bankokat törvényben kell kötelezni arra, hogy méltányosan járjanak el. Különben nem fognak.”
Hozzátette, hogy amennyiben a bankok nem cselekednek, akkor súlyos szankciókkal kell őket sújtani.
Arról biztosította az érintett családokat, hogy a DK nem vár 2026-ig, addig is segíteni fog a bajba jutottakon.
„Addig fogjuk nyomás alatt tartani a bankokat, a biztosítókat és a kormányt, amíg nem teljesítik az ígéretüket. Én személyesen fogom nyomás alatt tartani őket, amíg végre nem lesz eredmény”
– hangsúlyozta a DK elnöke.
(Dobrev Klára/ Facebook)
Kapcsolódó:
Dobrev Klára: A bankok álljanak le, elég a gyászoló családok zaklatásából! (+videó)