A nemzeti vagyon kiszervezését megszavazó Volner János úgy tudja: A Fidesz lophat, mert az ellenzék is lop

A Fidesz véget vet a kettős mércének.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, kedden a parlament fideszes többsége 134 igen, 59 nem szavazattal fogadta el a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által benyújtott, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló sarkalatos törvényt.

A most megszavazott törvény által alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek.

A minősített többséghez szükséges 133 szavazat annak ellenére jött össze, hogy a fideszes Bányai Gábor képviselőt továbbra is kórházban ápolják koronavírus miatt.

A Fidesz mellett szavazott ugyanis:

  • Volner János
  • a független Fülöp Erik
  • Ritter Imre, német nemzetiségi szószóló.

Volner a szavazás után közzétett Facebook-oldalán egy videót, ahol megpróbálta megmagyarázni a döntését:

„A Volner Párt fel szeretné arra hívni a figyelmet, hogy az alapítványok kapcsán van még tennivaló a pártok háza táján is. Olyan módon támadja az ellenzék a létrejövő közalapítványokat, amely érvek egyébként a pártalapítványokra is helytállóak lennének”

— mondta.

Szerinte a pártalapítványokba ugyanúgy közpénz kerül, ugyanúgy nem számolnak el a nyilvánosság előtt, ugyanúgy nem kötelességük közbeszerzéseket lefolytatni, mint ahogy a most létrehozott alapítványoknak.

Volner nem érti, hogy miért támadja az ellenzék a modellt, amivel „ők maguk is rendelkeznek”.

Vagyis szerinte az, hogy a pártok nem számolnak el megfelelően az alapítványaik közpénzköltésével nem jó, ezért szükséges, hogy

a fideszes politikusokkal és kormányközeli emberekkel feltöltött kuratóriumok vezette alapítványok és átláthatatlanul kezelhessenek több ezermilliárd forintnyi közpénzt.

A teljes videót itt tudod megnézni:

(Mérce.hu nyomán)

Valódi Hírek