Kiderült: Döbbenetesen pofátlan feltételekkel épül meg a kínai spicliképző, Orbánék a lopási lehetőségről is gondoskodtak

Nincsenek szavak.

Szél Bernadett elolvasta azt a stratégiai megállapodást, amelyet a kormány kedden a Fudan Egyetemmel közösen írt alá. Mint ismeretes, április elején derült ki, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb felsőoktatási gigaberuházására készül a kormány. A magyar kabinet egy kínai mamutvállalat segítségével építtetné meg a Fudan nevű sanghaji elitegyetem budapesti kampuszát.

Az 540 milliárd forintra becsült beruházás javarészt kínai alapanyagokból és kínai hitelből valósítaná meg a kormány, amelyet a magyar kabinet törlesztene.

Szél Bernadett szerdán azt írta közösségi oldalán, miután a megállapodást elolvasta:

„1. Vagyonkezelő alapítványt fognak létrehozni a Fudan Hungary Egyetem fenntartására. A 26 hektáros terület, a campus, a kapcsolódó épületek, infrastruktúra, könyvtár, szállások, mind-mind ennek a közpénznyelő alapítványnak a tulajdonába fog kerülni, méghozzá ingyen.

Tehát mi fizethetjük az 550 milliárdos beruházást, de az, ami épül belőle, magántulajdonba kerül.

2. A kormány még azt is vállalja, hogy a campus közelében épít egy modern sportlétesítményt és egy 5 ezer fős (!) konferenciaközpontot, amit majd ingyen (!) használhat a Fudan Hungary Egyetem.

3. A finanszírozási kérdéseket látványosan kerülő megállapodásban az van, hogy külön-külön megállapodások lesznek majd a részletekről, többek között a campus működési költségeinek finanszírozásáról. De közben azt is írják, hogy az egyetem működésének fedezetére pénzt fognak gyűjteni kormányoktól, cégektől, szervezetektől, magánszemélyektől.

Magyarul a megállapodás egyetlen szóval se mondja ki, hogy az egyetem működését a kínai fél finanszírozná, sőt: arra utal, hogy a magyar adófizetőknek is részt kell majd vállalniuk az egyetem fenntartásának költségeiből.

+1: és bónusznak még benne van, hogy a projekt nem titkolt célja az is, hogy kínai nagyvállalatok árasszák el Magyarországot, erősítve Magyarország versenyképességét.

Az időzítésről meg annyit, hogy a közvagyon alapítványi kiszervezésének fekete napján, amikor mindenki arra figyelt, hogyan lapátolja ki a Fidesz magánalapítványokba a közös vagyonunkat, szerződött le Palkovics László a kínai Fudan Egyetemmel. A megállapodás angol nyelvű változatát hozták nyilvánosságra — miért is bajlódtak volna azzal, hogy a magyar adófizetőknek, akik majd a cechet állják, lefordítsák magyarra.

A megállapodásból tehát kiderül, hogy mi álljuk az egész beruházást, amit aztán egy az egyben egy magánalapítvány tulajdonába adunk ingyen, és még utána is fizethetjük az egyetem működését. Plusz olyan óriásberuházásokat is vállalunk a megállapodásban a Fudan kedvéért, amit megintcsak mi fizethetünk.

Kérdezem én: kinek jó ez? Kinek éri meg ez? Kinek az érdekeit szolgálja ez? Mert hogy

a magyar adófizetőkét egészen biztosan nem.

Ez az egész úgynevezett egyetem projekt egyoldalúan Kínának jó, a Kínai Kommunista Párt érdeke, a kínai gazdaság érdeke. Nettó hazaárulás, amit a Fidesz tesz: kiárusítja Magyarországot a Kínai Kommunista Pártnak. De ezt nem hagyjuk annyiban, erre mérget vehetnek!”

Valódi Hírek