Sulyok Tamás Juhász Imre volt alkotmánybírót jelölte az alapvető jogok biztosának.
Sulyok Tamás köztársasági elnök Juhász Imre volt alkotmánybírót, az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökét jelölte az alapvető jogok biztosának – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel.
Kapcsolódó: Hihetetlen körforgás: Kiderült, ki kerülhet a megüresedő ombudsmani posztra
Juhász Imre nagy tapasztalattal rendelkezik
Azt írták, Kozma Ákos alkotmánybíróvá történt megválasztása miatt az alapvető jogok biztosának megüresedett tisztségére az Alaptörvényben biztosított hatáskörében Sulyok Tamás a jogászszakma képviselőivel való konzultációt követően Juhász Imre volt alkotmánybírót,
az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökét,
az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékének oktatóját jelölte.
A jelölt széleskörű jogalkalmazási tapasztalattal és az igazságszolgáltatás működésének többszempontú ismeretével rendelkezik. Jogi pályáját egyetemi oktatóként kezdte, majd ügyvédként is tevékenykedett. Az 1990-es évek elején részt vett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által szervezett jogvédő programban, 2006-ban alapítója és létrehozója volt a Civil Jogász Bizottságnak – írták.
2013-tól Magyarországot képviselte az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságában, majd 2015 és 2019 között az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének igazgatótanácsi tagja volt. 2013-tól alkotmánybíró, majd 2024-től az Alkotmánybíróság elnöke volt – ismertették.
Sulyok Tamás a jelölésről értesítette az Országgyűlést
Hozzátették, Juhász Imre a különböző beosztásokban és feladatkörökben szerzett gyakorlati tapasztalatát elméleti síkon egyetemi oktatóként is hasznosítja.
A jelölésről a köztársasági elnök az Országgyűlést értesítette – áll a Sándor-palota közleményében.