Egészségügyi szakértő: Teljesen világos, hogy Orbán és Müller Cecília is hazudnak (+videó)

Bebizonyította.

„Ez egy kásleri igénytelenséggel összerakott táblázat” — mondta Kunetz Zsombor a kormány által a napokban közzétett táblázattal kapcsolatban beszélt az ATV Startban.

A táblázat szerint fals metodika alapján készült, és egy csomó tényezőt nem vesz figyelembe. A külföldi adatokat ismertetve elmondta, hogy az Amerikai Népegészségügyi Központ szerint 88 millió beoltottra 74 haláleset jutott, míg Magyarországon 1,5 millióra 273.

Kunetz szerint a magyar járványkezelés nem néz szembe a tényekkel, ehelyett megpróbálja azokat úgy hajlítani, hogy az számára kényelmes legyen.

„Hazugság, amit Orbán Viktor mondott. Hazugság, amit Müller Cecília mondott”

— mondta Kunetz azzal kapcsolatban, hogy Orbán és Müller szerint Magyarországon más metodika alapján kerülnek a statiszkikákba a koronavírus-halottak.

Felidézte: a járvány elején ők maguk rendelkeztek úgy, hogy felfüggesztik a boncolást, noha abból meg lehetne állapítani a halál valódi okát. Kásler Miklós utasítása szerint, akinek volt olyan alapbetegsége, amiben meghallhatott volna, akkor azt a betegséget kell a halál okaként megjelölni, a koronavírus-fertőzést pedig csak kísérőbetegségként.

Felvetődik a kérdés, hogy a kormány tényleg ennyire amatőr-e, vagy az intézkedéseik mögött van egy tudatos hátsó szándék — mondta a szakember.

A mostani táblázattal Orbánék csak az oltásellenességet erősítették szerinte.

Mennyiben viszont a táblázat igaz lenne, akkor azonnal be kellene zárni az országot — mondta. Hozzátette: megérti azokat az embereket, akik a hétvégén a teraszokon megjelentek, már csak azért is, mert nekik fogalmuk sincs arról, hogy valójában mi zajlik a kórházakban.

Ez Kunetz Zsombor szerint szintén a kormány bűne. A negyedik hullámmal kapcsolatban úgy fogalmazott:

az sem biztos, hogy a harmadiknak egyáltalán vége lesz.

A videót >>ITT<< tudod megnézni.

 

Valódi Hírek