Hivatalos: Kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánította a kormány Semjén vadászati kiállítását

És a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust is.

A csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánította az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, valamint az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítást.

A kongresszust -, amelyre Ferenc pápát is meghívták – szeptember 2-4. között, a vadászati kiállítást pedig szeptember 25. és október 14. között tartják Budapesten.

A két rendezvény kormányzati feladatainak szakmai koordinációjával Kovács Zoltánt, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárt bízták meg.

A szervezésben pedig részt vesz a honvédelmi, a bel- és külügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az agrárminiszter is, aki az Országos Meteorológiai Szolgálat közreműködéséért felel.

Megírtuk, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által megálmodott, Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás összesen 67 milliárd forintot emészt majd fel — ide számítva a Hungexpo 50 milliárd forintos felújítását is.

Múlt héten pedig kiderült az is, hogy a kiállításra 240 millió forintért rendelnek különböző szobrokat, így többek között egy 16 méter magas és 20 méter széles, 10 tonna elhullajtott szarvasagancsból készülő kaput is felállítanak.

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/02/11/semjen-vadaszati-kiallitasarol-kerdezett-vadai-olyan-alpari-leugatast-kapott-valaszkent-ami-meg-a-fidesztol-is-varatlan

Valódi Hírek