A vihar a vasutat sem kímélte.
A vihar komoly károkat okozott a MÁV-nál: felsővezeték-hiba miatt a balatoni-, a győri– és a ceglédi fővonalon is pótlóbuszok szállítják az utasokat a vonatok helyett – közölte a Mávinform.
Minden Volán-járaton elfogadják a vonatjegyeket
A Mávinform Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:
„Az átvonuló vihar a Balaton északi és déli partján, valamint a győri fővonalon is károkat okozott a felsővezetékben, emiatt jelentős változásokra, pótlóbuszos közlekedésre kell számítani.
Visszavonásig az ország összes Volán járatán a vonatjegyek is érvényesek.
A fennakadás végéig a Balaton északi és déli partján valamennyi vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető.
Északi part
A Kék Hullám InterCityk megosztva, a Déli pályaudvar és Székesfehérvár, valamint Balatonfüred és Tapolca között közlekednek.
A Katica InterRégiók csak a Déli pályaudvar és Székesfehérvár között közlekednek.
Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbusszal utazhatnak, melyek minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
A Vízipók sebesvonatok nem közlekednek.
Az északi parton közlekedő pótlóbuszok megállási helyei:
– Balatonfüred Autóbusz-állomás, érkezési kocsiállás,
– Balatonfüred, Balatonarács vasúti megállóhely,
– Csopak, vasúti megállóhely,
– Alsóörs, vasútállomás,
– Balatonalmádi (Káptalanfüredfüred), vasúti megállóhely, bejárati út,
– Balatonalmádi, Autóbusz-állomás,
– Balatonfűzfő, vasútállomás,
– Balatonkenese, vasútállomás,
– Balatonakarattya, üdülő,
– Balatonakarattya, vasútállomás lejáró út,
– Csajág vasútállomás,
– Balatonfőkajár, felső,
– Füle, Községháza,
– Polgárdi, Vasút utca,
– Polgárdi, ipartelepek. vasútállomás,
– Szabadbattyán vasútállomás,
– Székesfehérvár, Rádiótelep,
– Székesfehérvár, vasútállomás.
A Szabolcsi Tekergő Expressz (Ex 16906) csak Székesfehérvártól közlekedik.
Déli part
A Balaton déli partján közlekedő vonatok helyett Székesfehérvár és Lepsény között pótlóbuszok közlekednek.
Győri fővonal
Kelenföld és Szárliget között pótlóbuszos közlekedésre kell számítani, a pótlóbuszok fokozatosan állnak forgalomba.
Az S10-es vonatok csak a Déli pályaudvar és Budaörs, valamint Szárliget és Győr között közlekednek.
Az S12-es vonatok csak Tatabánya és Oroszlány között közlekednek.
Az InterCity, EuroCity, valamint railjet xpress vonatok csak Tatabányától közlekednek Győr irányába.
Sárbogárd – Rétszilas Szekszárd – Bátaszék vonal
Rétszilas és Bátaszék között fakidőlés miatt jelenleg nem közlekedhetnek a vonatok.
Pécs – Villány – Magyarbóly vonal
Villány és Magyarbóly között fakidőlés miatt átmenetileg szünetel a forgalom.”
(Mávinform / Facebook)