Senki.
Keresés: Demokrata Párt
Kormányválság van Olaszországban, lemondtak Matteo Renzi miniszterei
A koronavírus-járvány utáni gazdasági program miatt áll a bál az olasz parlamentben.
Pence kitart Trump mellett arra a pár napra, ami még hátravan az elnökségéből
Majd Pelosi elintézi.
Trump: Az impeachment a politika történelmének legnagyobb boszorkányüldözése
Kitart amellett, hogy nem felelős a Capitolium ostromáért.
Az alelnök megnehezíti Trump felelősségre vonását
Pence, úgy tűnik nem akarja alkalmatlannak nyilvánítani Trumpot.
FRISS: Trump besokallt, már a saját szavazóitól is tart
Mi lesz így Biden beiktatásával?
Vádat emeltek a Capitoliumot megostromló csürhe ellen, börtön várhat rájuk
A Trump-párti zavargásokban 5 ember halt meg.
FRISS: Bidenéknek többségük lehet a szenátusban is, Trump a haját tépi
Georgiában is nyerhetnek a demokraták.
Most érkezett: Ludovic Orban bejelentette a lemondását
.
Friss: Donald Trump jobbulást kívánt a lesérült Joe Bidennek
.
Donald Trump bejelentette: elhagyja a Fehér Házat
Ha az elektorok is úgy akarják.
Csúnyán beleszólhattak Orbánék a macedón választásokba — már az EU is a balkáni magyar befolyásszerzés után érdeklődik
Az Európai Bizottságban arról tartottak vitát, hogy Orbán médiabefolyást szerzett a Balkánon.
Orbán rémálma lesz Joe Biden magyar származású külügyminisztere
Anthony Blinken egy igazi nagyágyú az amerikai politikai életben, Orbánról pedig megvan a véleménye.
Merkel nem vállal több ciklust – Ki lesz Németország új kancellárja?
És mit jelent ez nekünk, magyaroknak?
Donald Trump nem adja fel: Én nyertem a választást!
.
Trump beszédben hergelte az amerikaiakat: választási csalást emleget, perekkel fenyegetőzik (+videó)
Konkrét bizonyítékok nélkül.
Biden újabb államban győzött, Trump máris újraszámlálást kér Wisconsinban
Joe Biden vagy Donald Trump lesz az USA 46. elnöke? Kövesse velünk élőben!
Amerikai elnökválasztás: befutottak az első eredmények
.
Rommá zúzta Trump esélyeit a koronavírus
Pedig tavasszal még bőven nyerésre állt.
200 ezer halottja van Amerikában a járványnak, de Trump szerint „nincs mitől tartani”
Folytatódik a kommunikációs ámokfutás.
EP-alelnök: Ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Magyarország és Lengyelország
Ha nem hajlandóak betartani a jogállami normákat.
Visszaszólt a román miniszterelnök a Nagy-Magyarországról ábrándozó Orbán Viktornak
Orban üzent Orbánnak.
A Baloldal nyerte a tartományi választást Türingiában, második lett a szélsőjobb
De nehéz lesz a koalíciókötés.
Betelt a pohár, Gulyás Márton 6 kemény kérdést intézett Puzsér Róberthez
Várjuk a megmondóember válaszait!
Sírsz: Schmuck Andor korábbi szóvivője is polgármester akar lenni (+videó)
Bódás Bianka egy kamupárt alelnöke is volt.