Kormányválság van Olaszországban, lemondtak Matteo Renzi miniszterei

A koronavírus-járvány utáni gazdasági program miatt áll a bál az olasz parlamentben.

Matteo Renzi, az Élő Olaszország párt vezetője szerdán jelentette be, hogy pártjának miniszterei kilépnek Giuseppe Conte kormányából, amely így elveszíti parlamenti többségét.

Ezek után Conténak két lehetősége maradt: vagy lemond a kormányfői pozíciójáról, újabb kormányalakítási mandátumot kérve az államfőtől, Sergio Mattarella vagy a gazdasági helyreállítási program parlamenti szavazásán kér bizalmat.

Renzi miniszterei a kedd éjszakai kormányülések tartózkodtak a koronavírus-járvány utáni gazdasági program forrásainak felhasználásáról. A több mint kétszáz milliárd eurót kitevő helyreállítási csomag végleges felhasználási programját az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) fogadta el.

Az olasz sajtóértesülések pedig már ezt követően arról szóltak, hogy a párt visszavonja Elena Bonetti családügyi minisztert, Teresa Bellanova mezőgazdasági minisztert és Ivan Scalfarotto külügyi államtitkárt.

Az M5S és a PD az utolsó pillanatig a kormányválság elkerülésén dolgozott: sajtóértesülések szerint a kormány „radikális” átalakítását ajánlották fel Matteo Renzinek a maradásért cserébe. Elemzők viszont úgy látják, hogy a Giuseppe Conte és Matteo Renzi közötti politikai és főleg személyes törés helyrehozhatatlanná vált.

A Corriere della Sera napilap beszámolója szerint az egymásnak intézett telefonos üzenetekben Renzi „alkalmatlannak” nevezte Contét, miközben a miniszterelnök azt mondta, hogy Renzi csak saját érdekeit tartja szem előtt.

A Corriere felmérése szerint az olaszok több mint hetven százaléka Renzit tartja felelősnek a pandémia kellős közepén kirobbantott belpolitikai válságért, miközben negyvenhat százalék nem is érti, mi vezetett a kormányválsághoz.

(hvg.hu/MTI nyomán)

(Kiemelt bejegyzés: MTI/EPA/Francesco Ammendola)

Valódi Hírek