Vádat emeltek a Capitoliumot megostromló csürhe ellen, börtön várhat rájuk

A Trump-párti zavargásokban 5 ember halt meg.

Vádat emeltek a szövetségi bíróságon az amerikai kongresszus ostromában részt vevő három gyanúsított ellen – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

A gyanúsítottak egyike, az arizonai Jacob Anthony Chansley, álnevén Jake Angeli, feltehetően az a személy, aki emberek gyűrűjében látható a törvényhozás épülete elleni szerdai ostromkor készült egyik fényképfelvételen.

Chansley szarvakkal ékesített medvebőr fejdíszével, vörös, fehér és kék arcfestékkel bemázolt arccal, csupasz felsőtettel, amerikai zászlóval felszerelt lándzsával pózolt a tömegben.

Az összeeskövés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalom tagját jogtalan behatolással és rendzavarással vádolják.

A Capitolium ostroma / fotó: AFP

Azt nem közölték pontosan, hogy hol tartják őrizetbe, csak annyit tudni, hogy először hétfőn jelenik meg a bíróságon.

Egy másik személyt, Adam Johnsont a jogtalan behatolás és a rendzavarás mellett lopással is megvádolták. Johnson az, aki vélhetően ellopta Nancy Pelosinak, a képviselőház demokrata párti elnökének a szószékét.

Az egész világot bejárt fotón az volt látható, hogy a férfi ezzel a pulpitussal az egyik kezében a másikkal integetve a törvényhozás folyosóján lépked.

A Capitolium ostroma

A hatóságok egy harmadik ember, Derrick Evans, a nyugat-virginiai képviselőház tagja ellen is vádat emeltek.

Az ügyészség tájékoztatása szerint Evans megosztott egy videofelvételt arról, ahogy behatolt a kongresszusba. A 35 éves férfi szombaton lemondott tisztségéről.

Közleményében azt írta, teljes mértékben felelősséget vállal tettéért, mélységesen sajnálja azt a sérelmet, fájdalmat vagy zavart, amit családjának, barátainak, választóinak és nyugat-virginiai társainak okozott.

A hatóságok pénteken őrizetbe vették azt a férfit, aki szerdán részt vett a Capitolium ostromában és egy fénykép tanúsága szerint beült a képviselőház elnökének az irodájába, majd feltette a lábát az asztalra.

A 60 éves Richard Barnett ellen tiltott helyre történő engedély nélküli behatolás, garázdaság, köztulajdon eltulajdonítása a vád, mivel magával vitt több levelet. Mindezért legfeljebb egy év börtön fenyegeti.

Az igazságügyi tárca

további 14 ember ellen

emelt vádat.

Az egyik gyanúsítottat azért vádolták meg, mert a törvényhozás épületének közelében leparkolt autójában gyújtóeszközök és fegyverek voltak.

Egy férfit, akit az ostromkor történt események és fenyegetések kapcsán hallgattak ki, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeinek elmondta, hogy csütörtökön érkezett Washingtonba, egy nappal lekésve a tüntetésről.

Cleveland Meredithet egy géppuskával, pisztollyal és több száz lőszerrel vették őrizetbe azt követően, hogy az FBI egy ügynöke elolvasta a férfi Pelosinak címzett fenyegetését az egyik helyi tévé hírsávján.

Ebben kilátásba helyezte, hogy golyót ereszt a képviselőház demokrata párti elnökébe és teherautójával keresztül hajt rajta.

A szenátus hírszerzési bizottságának leendő elnöke, Mark Warner 11 mobilszolgálató és közösségi médiavállalat vezetőjének írt levelében arra szólított fel a cégeket, hogy őrizzék meg a törvényhozás épülete elleni ostrommal kapcsolatos tartalmakat és metaadatokat.

Levelében Warner hangsúlyozta, a rendbontók dokumentálták és megosztották a közösségi oldalakon és SMS-ekben az eseményeket.

(via MTI)

Valódi Hírek