Most érkezett: Ludovic Orban bejelentette a lemondását

A választási vereség után távozik a miniszterelnöki pozícióból.

Bejelentette lemondását hétfőn Ludovic Orban román miniszterelnök, miután az általa vezetett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elvesztette a választásokat az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben.

Orban azt mondta: nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt. Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd.

Hozzátette: ügyvivő miniszterelnököt az államfő nevez majd ki a kormány tagjai közül.

A tavaly óta kisebbségben kormányzó PNL, amelyet a közvélemény-kutatások egész évben a parlamenti választások biztos győztesének jósoltak, vasárnap a voksok mintegy 25 százalékát szerezte meg, a választásokat pedig a PSD nyerte meg 30 százalékot közelítő eredménnyel.

Klaus Iohannis román államfő ezt megelőzően hétfőn arról beszélt, hogy a romániai választók több mint fele a jobbközép pártokra voksolt, a PSD pedig jelentősen meggyengült, így egy jobbközép kormánykoalíció megalakulása körvonalazódik.

Az elnök kifejtette: az ideiglenes részeredmények szerint a 2016-os parlamenti választások óta kisebbségben kormányzó PNL 20-ról 25 százalékra, az időközben a liberális PLUS-szal összeolvadt Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 8-ról 15 százalékra növelte támogatottságát, miközben a PSD “drámaian” meggyengült, 45-ről 29 százalékra esett vissza.

Iohannis szerint – a mostani választásokat egyébként megnyerő – PSD így “végre” kimarad a politikai döntéshozatalból.

(via MTI)

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement)