Donald Trump nem adja fel: Én nyertem a választást!

Folytatódik a Trump ámokfutása Twitteren és azon kívül.

Habár szombaton Donald Trump amerikai elnök a választásokat követő első beszédében közel járt ahhoz, hogy elismerje, elveszítette a november 3-án tartott elnökválasztást, a magyar idő szerint hétfőn hajnalban közzétett Twitter-bejegyzésben ismét saját magát hirdette ki győztesnek.

„ÉN NYERTEM A VÁLASZTÁST”

– írta a republikánus elnök. Bejegyzéséhez a Twitter ezúttal is hozzáfűzött egy figyelmeztetést, amely szerint a hivatalos források másként ismerik a választás végeredményét.

Trump emellett tovább folytatja a pereskedést is, amelyekkel az általa hangoztatott választási csalást is bizonyítanák. Az elnök újabb sztárjogászt kért fel, aki azt ígérte, hogy több tagállamban „megfordítják a választási eredményeket” – írja az MTI.

A republikánus elnök és jogászcsapata jelenleg öt tagállamban – Pennsylvaniában, Georgiában, Nevadában, Michiganben és Arizonában – nyújtott be perkeresetet. Ezek egy részét a szavazatszámlálás során előfordult, vélelmezett csalások miatt nyújtották be, másik részüket pedig annak érdekében, hogy a tagállami hatóságokat megakadályozzák az eredmények igazolásában, amellyel hivatalossá tennék Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét.

Georgiában – ahol a pénteken közzétett eredmények szerint Joe Biden nyerte a 15 elektori szavazatot – még tart a szavazatok egyenként, kézzel végzett újraszámlálása.

Vasárnap Trump jogászai a Pennsylvaniában benyújtott perkeresetek egyikét visszavonták. Ez arra vonatkozott, hogy a helyi választási tisztségviselők egyes információk szerint törvényellenesen megakadályozták, hogy republikánus megfigyelők jelen lehessenek a szavazatszámlálásoknál.

Közben az elnök jogászcsapatához újabb sztárjogász csatlakozott: Sidney Powell volt szövetségi ügyész. Powell vasárnap a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában kijelentette: arra készülnek, hogy – mint fogalmazott – „több tagállamban megfordítsuk a választási eredményeket”.

A jogásznő azt állította, elég bizonyíték áll rendelkezésre a választási csalásokról ahhoz, hogy széles körű bűnügyi vizsgálatot indíttassanak. A részleteket illetően azonban hozzátette:

„nem kommentálom ezt mindaddig, amíg nincsenek kezemben a bizonyítékok”.

Annyit azonban elmondott, hogy információi szerint azonosították azt az algoritmust, amelyet a szavazatszámlálásnál használtak, és amely állításuk szerint a Trumpra leadott voksokat „átfordította Biden javára”.

Alan Dershowitz jogászprofesszor, az Egyesült Államok egyik sztárügyvédje szintén vasárnap egy televíziós interjújában azt fejtegette: Donald Trump és jogászai nem arra törekszenek, hogy a perek révén elérjék az elnökké választáshoz szükséges 270 elektori szavazat biztosítását. Céljuk Dershowitz szerint annak megakadályozása, hogy Joe Bidennek lehessen 270 elektori voksa.

Biden munkatársai vasárnap televíziós interjúkban arra figyelmeztettek, hogy a békés hatalomátadás megkezdésének hiánya kockáztatja a koronavírus-járvány elleni küzdelem hatékonyságát és a készülő oltóanyagok forgalmazásával kapcsolatos előzetes tervezéseket.

Ron Klain, akit Joe Biden leendő kabinetfőnökének nevezett meg, az NBC televízióban sürgette a Fehér Házat, hogy még a héten kezdje meg a hatalomátadási folyamatot.

(MTI/Nyugati Fény)

(Kiemelt fotó: MTI/AP/Evan Vucci)

Valódi Hírek