FRISS: Trump besokallt, már a saját szavazóitól is tart

Mi lesz így Biden beiktatásával?

Donald Trump amerikai elnök hétfőn szükségállapotot rendelt el Washingtonban január 24-ig – közölte a Fehér Ház, miután a hatóságok biztonsági fenyegetésekre figyelmeztettek

Joe Biden megválasztott elnök január 20-i beiktatása miatt.

A rendelkezés lehetővé teszi az amerikai belbiztonsági minisztérium és a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) számára, hogy szükség szerint összehangolják tevékenységüket a helyi rendvédelmi hatóságokkal.

A Capitolium ostroma nyomán egyébként is megszigorították az amerikai fővárosban a biztonsági intézkedéseket Biden ünnepélyes beiktatására tekintettel. Daniel Hokanson tábornok a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a nemzeti gárda mintegy 15 ezer katonáját vonják össze Washingtonban, hogy a helyi rendfenntartókat segítsék.

A belbiztonsági minisztérium pedig azt közölte, hogy az elnök védelméért felelős Secret Service szerdától fokozott készültségben lesz. Az amerikai sajtó időközben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) rendvédelmi szervek felé intézett belső figyelmeztetésére hivatkozva közölte, hogy

Biden beiktatása körüli napokban fegyveres, illetve erőszakos zavargások lehetnek a tagállamok fővárosaiban.

Január 6-án este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja. Azóta Trump kormányzatának több tagja is lemondott, köztük Chad Wolf ügyvivő amerikai belbiztonsági miniszter is. A történtek miatt a Demokrata Párt alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) megindítását javasolja Trump ellen.

Washingtonban jelenleg mintegy hatezer katona segít a rendfenntartásban. A Capitolium épülete körül új biztonsági kerítést húztak.

(MTI)

Valódi Hírek