Az alelnök megnehezíti Trump felelősségre vonását

Pence, úgy tűnik nem akarja alkalmatlannak nyilvánítani Trumpot.

Donald Trump és alelnöke először találkozott egymással a Capitolium ostroma óta és úgy tűnik, Mike Pence nem lát kifogásolnivalót a leköszönő elnök elmeállapotában.

Az elnök és az alelnök összetartásukat jelezték a demokrata párt felé, melynek elképzelése szerint Trumpot a 25. alkotmánykiegészítés alapján alkalmatlannak kéne nyilvánítani és azonnal leváltani; ezt követően Trumpot még az alkotmányos felelősségrevonási eljárásnak is alávetnék.

Az alelnök támogatása szükséges az első lépéshez, és a demokrata párt, azon belül is a képviselőház elnöke, Nancy Pelosi tegnap arra szólította fel Pence-et, hogy 24 órán belül válaszoljon a javaslatukra.

A válasz a Trumppal közös megjelenés formájában érkezett.

Egy magas rangú kormánytag úgy nyilatkozott a találkozóról az AP szerint, hogy „jó beszélgetést folytattak”a fehér házban. Az is elhangzott, hogy Trumpnak sem áll szándékában lemondani, sőt, munkáját „az ország javára folytatni” kívánja.

Pence az utóbbi időkben kissé elhatárolódott Trumptól: nem volt hajlandó a demokrata győzelem formális igazolását blokkolni és azt is jelezte, hogy, Trumppal ellentétben, részt vesz Joe Biden beiktatásán.

Mindeközben Trump ismét megpróbált elhatárolódni a Capitoliumot megostromlóaktól, amennyiben úgy nyilatkozott róluk, hogy nem tartoznak az „Amerika az első” mozgalomhoz.

 

Valódi Hírek