Többek közt az EU-ról, Brüsszelről, Brexitről és Dúró Dóráról is kifejtette a véleményét.
Keresés: propaganda
A Jóisten sem ment meg tőle, hogy Kína a világ ura legyen, és ez fenyegetőbb ránk nézve, mint gondolnánk
Hszi Csin-ping meghirdette a „kínai álmot”: 2049-ig, a népköztársaság kikiáltásának századik évfordulójáig Kína a világ legnagyobb gazdasága és katonai hatalma lesz.
Röhej: Így néz ki a Duna TV agyonsztárolt épülete, ahova az SZFE kuratóriuma költözteti a hallgatókat (+fotók)
Ami a propagandaanyagokból kimaradt.
Az ügyészség szerint sem rémhírterjesztés bemutatni a szentendrei halottasházat
Nem indítottak nyomozást a kiszivárgott felvételek miatt.
Kiakadtak az SZFE diákjai, hogy a Pesti TV a személyes tárgyaik között forgathatott
Miközben ők hónapok óta nem juthatnak be a kollégiumi szobáikba.
Rengeteg idős nyomorog: Európai minimálnyugdíjat követel a DK
A járulékplafon eltörlése óta egyre romlik a nyugdíjasok helyzete.
Az ellenzék bejelentette: Vizsgálóbizottságok létrehozását kezdeményezik az elhibázott járványkezelés miatt
Különös tekintettel a vakcinabeszerzésekre.
Kásler megüzente a magyaroknak: Fejezzék be a válogatást a vakcinák között!
Aki nem akar orosz vagy kínai vakcinát, az a propaganda áldozata.
Nem vizsgálta az OGYÉI az orosz vakcinát, az engedélyt az orosz hatóságok eredményei alapján adták ki
Zsákbamacska.
Müller Cecília felháborító kamuválasszal reagált Hadházy Ákos csalási vádjaira
Félrebeszél a tisztifőorvos.
Durva személyeskedésbe átcsapó levelezés robbant ki Dömötör Csaba és Jakab Péter között
Kövér László decemberi kijelentései adták az eldurvult vita alapját.
Karácsony Gergely szerint a kormány sutyiban 400 forintos dugódíjat akar bevezetni, Fürjes Balázs reagált
A főpolgármester szerint így oldanák meg a forgalomcsökkentést.
DK: A kormány képtelen megszervezni az oltást az idősotthonokban (+videó)
Egy szombathelyi intézményben kétszázan vártak oltásra, hiába.
Megtévesztéssel vádolja a Kormányhivatal a Meseország mindenkié kiadóját, eljárást indítottak ellenük
Nem jelölték, hogy a mesék mindenkiről szólnak.
Barna Zsuzsa: Megtört búcsú a Színház-és Filmművészeti Egyetemtől
Élt 155 évet.
Orbánt dicsőítette egy fiatal férfi a HírTV-n, de azt elfelejtették elmondani, hogy ő a Fidelitas közép-dunántúli vezetője
Agymosás a köbön.
Orbán a lehető legveszélyesebb dolgot tette a kínai vakcinával a DK szerint (+videó)
Javasolják: inkább bonbont vagy virágot vigyen a diktátoroknak.
MCC-n végzett diák: Már letagadnám a kolis múltamat
Így lett a Mathias Corvinus Collegiumból fideszes káderképző.
Válaszolt a kormány arra, hogy a Momentum szerint 100 ezer forintot kellene kapniuk azoknak, akik beoltatják magukat
Szerintük a Momentum és a baloldal a javaslattal próbál zavart kelteni az emberekben.
A Momentum szerint mindenkinek 100.000 forintot kellene kapnia, aki beoltatja magát
Pénz biztosan lenne rá.
Torzítás, cenzúra és politikai befolyás — Így manipulálják képeken keresztül a valóságot az MTI-nél
Kipakoltak az MTI egykori fotósai.
Tegnap még azt üzenték, vér tapad a kezéhez, ma már Szijjártó békülne Bidennel
Nyitottak a további együttműködésre.
Hiába mondta ki a bíróság, hogy hazugság, a fideszesek újra ugyanazt a rágalmat terjesztik az ellenzéki polgármesterről
Így működik a fideszes „jogállam”.
„Biden győzelméhez vér tapad!” – Orbánék döbbenetes üzenetet küldtek Amerika új elnökének
Kormányunk megágyaz a jó amerikai-magyar viszonynak.
Kenyeres Bence: Amerika nagy nehezen megszabadult a nárcisztikus zsarnoktól, de velünk mi lesz?
A washingtoni ostrom babazsúr volt ahhoz képest, ami Orbán bukása esetén várhat ránk.