Kiakadtak az SZFE diákjai, hogy a Pesti TV a személyes tárgyaik között forgathatott

Miközben ők hónapok óta nem juthatnak be a kollégiumi szobáikba.

Beszámoltunk róla, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hivatalos Facebook-oldalán az utóbbi időben kizárólag a kormány propagandalapjainak anyagait osztják meg. Így kerülhetett ki többek között a Pesti Srácok A libsi SZFE-sek saját maguk akarták lebontani a nagymúltú színpadukat — A Riporter újabb lebuktatása című cikk is.

Ebben azt írták, hogy a Pesti TV stábja bejutott az egyetem Vas utcai épületébe és állításuk szerint az egyetem kollégiumi szobáiban „borzalmas dolgokat” tapasztaltak.

„Az SZFE-hiszti legfőbb helyszíne tragikus állapotban van, az évi 2 milliárdból gazdálkodó egyetemen még egy tisztasági festésre sem telt. A látottak alapján már érthető, hogy a forradalmárt játszó színészpalanták miért nem engedtek be senkit az épületbe” – írják a cikkben.

A PestiTV riportjára hétfő délután reagáltak az SZFE diákjai az általuk működtetett Facebook-oldalon megosztott közleményben, amelyben azt írják,

értetlenül állnak a tény előtt, hogy 2021 januárjában bizonyos sajtóorgánumok munkatársai bejárást kaptak a kollégium területére a célból, hogy az ott lakók szobáiban, személyes tárgyaik közt felvételeket készítsenek.

„Mindeközben a hallgatóknak – akiknek novemberben mindössze másfél nap leforgása alatt kellett elhagyniuk a kollégium épületét – rendkívül nehezen hozzáférhető és önkényes szempontok alapján kiosztott engedélyre van szükségük ahhoz, hogy egyszeri alkalommal beléphessenek az épületbe

A kollégium több szobájában maradtak személyes tárgyak, amelyekkel kapcsolatban nemrég azt a tájékoztatást kaptuk az illegitim kuratórium által megbízott kancellár helyettesétől, hogy azokat elzárva tárolják, biztonságban, és senki illetéktelen nem férhet hozzájuk.

Ehhez képest, a felvételek és elmondások alapján, a stábok látszólag felügyelet nélkül lézenghettek az épületben” – olvasható a hallgatók közleményében.

Hozzátették, a kollégium lakói továbbra sem kaptak tájékoztatást a vezetőség illetékes tagjaitól arra vonatkozóan, hogy a február 1-i kiköltöztetéstől fogva hol fognak élni. A hallgatók szerint SZFE Vas utcai kollégiumának épületében a jelenlegi költségvetés nagyjából egyharmadának megfelelő összegből gazdálkodó – vezetőségek rendszeresen részleges felújítási munkálatokat végeztek, így tavaly nyáron felújították a fürdőszobákat.

„Ezen kívül teljeskörű, magas színvonalú felújítási tervek is születtek – ám egyetemünk ezek közül egyikre sem kapott támogatást a fenntartó minisztériumoktól, ahogyan az új kampusz iránti igény is minden adandó alkalommal figyelmen kívül lett hagyva az elmúlt évtizedek során. A „hallgatók által ki-nem-festett szobákra” egyetlen mentségünk van: szabadidőnkben inkább tanultunk” – zárul a közlemény.

Az SZFE Kollégiumi Bizottságának közleménye //
2021. 01. 25.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Kollégiumi Bizottsága…

Posted by Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK on Monday, 25 January 2021

(Kiemelt kép: fuhu.hu)

Valódi Hírek