FRISS: Rendhagyó kormányinfót jelentettek be Gulyásék csütörtökre, sztárvendég is lesz (+fotó)

„Meglepetéssel” készülnek a magyar állampolgárok számára.

Furcsa helyszínen kerül sor az új kormányinfóra

Szokatlan módon ezúttal a geszti Tisza-kastélyban tartják a kormányinfót csütörtökön 14:30-tól. Az eseményen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő fognak beszélni. Feltehetően számos fontos bejelentést fognak tenni.

Az eddigi kormányinfókra a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében kerítettek sort, azonban jelenleg kétnapos kormányülést tartanak Orbán Viktorék Geszten, ezért Gulyásék itt fogják ismertetni a kormányzat legújabb intézkedéseit.

A kormányülésen napirendi pontként tárgyalták a munkáshitel tervét, a kisvállalkozások tőkejuttatását, a gyermekek után járó adókedvezmények megduplázását, valamint a 13. havi nyugdíj állandósítását – mesélte Facebook-oldalán a kormány.

Meglepetésvendéggel is készültek

Szintén különös fejlemény, hogy a kormányülésen részt vesz Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke is, aki a közösségi oldalán arról számolt be, hogy az ülés során ismertetni fogja „a nemzeti szuverenitást fenyegető veszélyeket és az azokra adható válaszokat”.

„A kormány meghívására kihelyezett kormányülésen vagyok Geszten, ahol

ismertetem a nemzeti szuverenitásunkat fenyegető veszélyeket, és az azokra adható válaszokat”

– tudatta a hivatalvezető.

Kötelezettségszegési eljárást indítottak Magyarország ellen

Csütörtökön megírtuk, hogy az Európai Bizottság a jövőben

továbblépteti a magyarországi „szuverenitásvédelmi törvény” miatt indult kötelezettségszegési eljárást.

Az uniós testület még februárban indította meg az eljárást, mert úgy ítélik meg, hogy a törvény sérti az elsődleges és másodlagos uniós jog számos rendelkezését, többek között:

  • az unió demokratikus értékeit,
  • a demokrácia elvét és az uniós polgárok választójogát,
  • az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített alapvető jogokat,
  • mint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot,
  • a személyes adatok védelméhez való jogot,
  • a véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságát,
  • az egyesülési szabadságot,
  • a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot,
  • az önvádra kötelezés tilalmát,
  • valamint az ügyvédi titoktartást,
  • a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós követelményeket,
  • és több, a belső piacra vonatkozó szabályt.

– emelte ki beszámolójában a Népszava.

Kapcsolódó:

Szerdán kapott rémisztő hírt Orbán: Jön az újabb eljárás Magyarország ellen

Valódi Hírek