MCC-n végzett diák: Már letagadnám a kolis múltamat

Így lett a Mathias Corvinus Collegiumból fideszes káderképző.

A Mathias Corvinus Collegium ügyeiről mi is beszámoltunk már többször. A kormány kedvenc szakkollégiuma nemrég 500 milliárdos vagyont kapott tehetséggondozásra, éppen annyit, amennyit a teljes felsőoktatásra költ évente az állam.

Ezért az összegért a tervek szerint a mostani néhány száz tanulón felül hamarosan 10 ezer diákot fog képezni a Fidesz elit intézménye Magyarországon és határon túl is.

A kollégium terjeszkedése már elkezdődött: megkapták a pécsi volt tiszti kaszinó épületét, Zalaegerszegen a régi városházát, Szombathelyen és Szekszárdon is jó adottságú, de rossz állapotban lévő ingatlanokat. Szintén a tulajdonukba került a Munkásőrség idáig is általuk használt hajdani gellérthegyi székháza, de kaptak telkeket Révfülöpön és hamarosan az övék lesz az egykori miskolci Avas Szálló is.

Az utóbbi időben az MCC azonban nem csak az ingatlanbiznisz kegyeltje lett. Az Orbán Balázs kuratóriumi elnök vezette kollégium elvileg alapítványi fenntartású, így a kedvezményezettje az Alaptörvény decemberi, sorban kilencedik módosításának is, mely mostantól kétharmados törvénnyel biztosítja be a közérdekű alapítványokat.

Orbán Balázs mellett egyébként a Mandiner lapigazgatója, Szalai Zoltán és Lánczi Péter főigazgató-helyettes az iskola operatív vezetői, de természetesen több Fidesz közeli ember is ül a vezetőségben.

Az intézmény politikai megítéléséről és helyzetéről már sokat tudunk, de az iskola belső működéséről keveset. Éppen azért a Telex volt és jelenlegi diákok, oktatók segítségével megnézte, milyen is az MCC élete belülről és mit gondolnak az érintettek a Fidesz nyílt szerepvállalásáról a kollégium életében.

Az MCC alapítóját és Orbán Viktor korábbi biztonságpolitikai főtanácsadóját, Tombor Andrást egy remek humorú és magas intellektusú, nagyon művelt, karizmatikus, megnyerő embernek írják le az őt ismerők. Az üzleti életben azonban olyasvalaki, akinek a tervei „mindig gellert kapnak”, azaz akármibe is fog, úgyis elintézik neki, hogy sikeres legyen. Tombor családja egyébként még a Fidesz kormányra kerülése előtt is támogatta az MCC-t és az alapítónak mindvégig szívügye volt az intézmény. Ezért is lepte meg a hallgatókat, hogy a kormány májusi belépésével Tombor háttérbe szorult.

Az oktatás színvonalával kapcsolatban valamennyi volt és jelenlegi tanuló egyetértett, hogy a Mathias Corvinus Collegium az elmúlt években kifejezetten magas színvonalú, valódi vitákat és a kritikus gondolkodás lehetőségét nyújtó intézményként működött. A képzésbe felvételt nyerőket komoly elvárások elé állították, cserébe azonban színvonalas kiscsoportos kurzusokat, egyéni mentorálást, nyelvtanulási lehetőséget és egy nagyon erős támogató közösséget kaptak. Noha a MCC hivatalosan nem egyetem, a leírtak alapján a képzés tematikája megfelel a nyugat-európai felsőoktatási rendszernek.

A végzett hallgatók szerint noha korábban is lehetett tudni, hogy az intézmény fideszes érdekeltségű, ez az oktatásban és a tanárok kiválasztásában nem volt szempont: „Azt éreztük, hogy igaz, amit Tombor is hangsúlyozott:

ez elsősorban egy értelmiségi műhely, ami építi az országot. Nem volt meghatározó a nacionalista érzület.”

– mondta egy diák.

A visszaemlékezésekből ugyanakkor az is kiderült, hogy míg az órákon a politika nem annyira volt érezhető, a vendégelőadók, illetve a különböző kötetlenebb rendezvények során már több kormánytag vagy kormányközeli meghívott is tiszteletét tette.

Míg a kezdetekkor a jogi és közgazdasági tanulmányok voltak a legnépszerűbbek, az évek során az iskola repertoárja tovább bővült: nemzetközi kapcsolatok, társadalomtudományi és pszichológiai iskola is működik.

A felsőfokú képzésen 100-200 hallgató vesz részt. Többségük az elmondások szerint inkább előnyösebb helyzetű családokból jött, sokan vidékről, és nem ritkán a nagyon jól működő, professzionálisan összerakott középiskolai tehetséggondozó programból kerültek be.

Egy volt hallgató szerint az MCC képzése egy hálózatépítési törekvés. Hiszen „felépítettek egy tök színvonalas képzést saját zsebből, ahol nem volt belül soha politikai diszkrimináció, és ezek az emberek majd személyükben is kötődnek Tomborhoz, akiktől

lehet esetleg majd kérni szívességet”.

Ilyen szívességekről azonban szó sem volt a Telex által megkérdezett diákok szerint, noha tagadhatatlan, hogy a végzettek jó része bekerült az államigazgatásba a külügyi tárcától a belügyig, elég csak a fiatalokért felelős helyettes államtitkárra, Rácz Zsófiára gondolni, aki szintén itt tanult.

A diákok szerint az egyik legkellemetlenebb incidens amellett, hogy a korábban jó kapcsolatot fenntartó CEU védelmében nem emelhettek szót, az a Migrációkutató Intézet létrejötte, melyet 2015 szeptemberében, a menekültválság kezdetének heteiben hívtak életre, hogy szakmai alapú hátteret adjon a kormány migrációellenes politikájának. Innentől – érthető módon – sokan megfeledkeztek az MCC szakmai múltjáról és propagandaintézménynek tekintették őket.

„Nekem tragikus volt, hogy a vécéajtó mellett ott volt egy papírlapon kiírva, hogy Migrációkutató Intézet” – emlékezett vissza egy akkori hallgató.

Az MCC fokozódó átpolitizáltságát sokan Orbán Balázs idei kinevezéséhez kötik: a miniszterhelyettes éppen a Migrációkutató Intézet vezetőjéből lett kuratóriumi elnök.

Az egyik interjúalany szerint „ha megnézzük, hogy mondjuk 2005-ben John Lukács volt az alapítvány kuratóriumában, ma pedig egy Orbán Balázs mutatja az irányt, akkor azért fel tudjuk rajzolni az ívét ennek a történetnek. Akkor az MCC nem káderképző volt, egy nyugatos, atlantista elit volt a cél, de nem a párthűség volt a szempont”.

Ez az átpolitizáltság az a mérföldkő, mely miatt sok diák kínosnak érzi, hogy az MCC-n végzett. „néha már azon gondolkodom, hogy letagadom a kolis múltamat, mert nem tudom elmagyarázni, hogy az én időmben ez nem így volt.” – panaszkodott egy korábbi hallgató.
A diákok visszakozása és az oktatás magas színvonala ellenére a Mathias Corvinus Collegium akkor is egy fideszes elitképző.

Ezt erősíti meg az intézmény egyik oktatója is: „Az MCC nem az Origót olvasó fideszesek fellegvára, ide olyan diákok járnak, akinek nem elég egy Soros nevű madárijesztőt bemutatni és azzal riogatni. Ez a gondolkodó, a vitára hajlamos, és jó esetben ott is meggyőződéses fideszesség fellegvára.”

(Telex nyomán)

Valódi Hírek