Nincs határa az aljasságnak.
Keresés: MTVA
Eldőlt: Gulácsi Péter nem játszik a következő két VB-selejtezőn
.
Révész Attila nem állt le: Semmittevőknek nevezte a focistafeleségeket, akiknek az egyetlen dolguk a gyereknevelés
Ezért vállalhatnak egy kis áldozatot a férjük érdekében.
A kisvárdai sportigazgató szerint a focisták feleségei miatt szerepelt le a csapat (+videó)
Rajtuk kérte számon a gyenge teljesítményt.
Szerb oknyomozó újságírók kiderítették: Budapestről diktálják a vajdasági médiának, miről és mit hazudjanak
Milliárdokat költenek propagandára Orbánék, így akarnak befolyásra szert tenni Szerbiában.
Rogán irodája újabb 3,5 milliárdot öntött Rogán kedvenc alapítványába, ami eddig se volt szegény
Rogántól Rogánnak, meleg szeretettel.
Itt a lista: 57 pert bukott a Fidesz szennymédiája tavaly
Hiteles tájékoztatás Fidesz módra.
Nagykanizsán enyhítenek: Már csak néhány helyen kell maszkot hordani hétfőtől
A polgármester szerint javul a járványhelyzet.
A DK szóvivője úgy kiosztotta a kötekedő fideszes „riportert”, hogy az majdnem lenyelte a nyelvét
Elég súlyos iskolázást kapott.
Barna Zsuzsa: Miért szavaz még bárki is a Fideszre?
Vélemény.
Az SZFE egyik tanára szerint hazugságot terjesztenek Szarkáék, nem indít osztályt az egyetemen
Közleményből tudta meg, hogy ő lesz a látványtervezés osztály egyik vezetője.
Megvan a lista: Ők indítanak filmes és tévés osztályokat az SZFE-n
A tévéseket az MTVA vallási műsorainak kiemelt szerkesztője terelgeti majd.
Orbán zsebpiszokjai szerint Soros foglyává vált az Európai Bizottság
Szerintük csak áldemokrációáról beszélhetünk.
FRISS: Ellenszavazat nélkül fogadta el a modellváltást a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzata
Szerintük a privatizáció nem érinti a hallgatók életét.
Eldőlt: Vidnyánszky a haverjai által vezetett színházakba szervezi ki a színészképzést
Az is megvan, kik lesznek az új osztályfőnökök.
Az Operettszínház zaklatási ügyeit eltussoló igazgató is ott van az SZFE új oktatóinak listáján
Az egyetem színésztanára szerint ez az iskola már nem nekik készül.
Lekezelő cikket írt a közmédia a Népszavának, amiért az kritizálta, hogy álvalóságként számoltak be a Capitolium ostromáról
Név és arc nélkül háborodtak fel a jogos kritikán.
Itt a lista: Ők lesznek a fideszesített SZFE új oktatói
Hír TV-s műsorvezető és a kormánypárt mellett elkötelezett színész is a névsorban.
Rogán Cecília sportrendezvényeit a világjárvány közepén is embertelen összegekkel támogatta meg a kormány
Prioritások.
Torzítás, cenzúra és politikai befolyás — Így manipulálják képeken keresztül a valóságot az MTI-nél
Kipakoltak az MTI egykori fotósai.
Hadházy Ákos végrehajtást indított Bayer Zsolt ellen, aki még mindig nem fizette ki neki a megítélt sérelemdíjat
Ötforintosokban sem.
Mi történt? A Hír TV exkluzív interjút készített a drogos orgia szervezőjével (+videó)
Kiadták Szájerre a kilövési engedélyt.
Kipakoltak az MTI dolgozói: Rémisztő fideszes kézivezérlésről számolnak be
Többek közt arról, 2011 óta hogyan erősödött folyamatosan a kormány térnyerésére, hogy tiltott és érzékeny témának számít a koronavírus-járvány vagy Placido Domingo zaklatási botránya, de hallgatniuk kellett Szájer ügyéről is. Van, aki fél, más belebetegedett abba, hogy felsőbb utasításra kell írni a névvel sokszor vállalhatatlan cikkeket.
A Pesti Srácok propagandistája szerint Szájer drogos orgiája egy „tudatosan megszervezett lejárató akció” volt
Jurák Kata megfejti a világot.
Cser-Palkovics: Én nem a Fideszre és nem Orbán Viktorra tettem esküt 2010-ben
Hanem Székesfehérvárra.