Eldőlt: Vidnyánszky a haverjai által vezetett színházakba szervezi ki a színészképzést

Az is megvan, kik lesznek az új osztályfőnökök.

A következő színházrendező osztályt Vidnyánszky Attila vezeti – írta meg a Magyar Nemzet, miután az SZFE kuratóriuma közleményben tájékoztatta a lapot.

Őt osztályfőnöki teendőiben Pataki András, Jászai Mari- és Radnóti-díjas rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója segíti.

A prózai színészek osztályfőnökei Szarvas József és Rátóti Zoltán (a kuratórium egyik tagja) lesznek. Az osztály oktatásában részt vesz majd a szintén Jászai Mari-díjas Méhes László színész, rendező is.

A prózai színész osztály gyakorló helye, mentorintézménye a Nemzeti Színház lesz.

A prózai színész osztályhoz hasonlóan a következő tanévekben induló színész osztályok egy-egy olyan színházhoz kötődnek majd a közlemény szerint, amely kész és képes a diákok gyakorlati képzőhelyévé válni.

A színész hallgatók oktatásában Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színész is részt vesz majd.

A bábszínész osztály vezetője Lénárt András lesz, aki jelenleg is az SZFE óraadó tanára. A bábszínész osztályban tanítani fog többek között Szász Zsolt, Blattner Géza-díjas rendező, fesztiválszervező, újságszerkesztő és Fabók Mancsi.

A zenés színész osztály osztályfőnöke Kiss-B. Atilla, Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója. Mi is beszámoltunk arról, hogy őt a Budapesti Operettszínház igazgatójaként több egykori és jelenlegi operettszínházi munkatárs szexuális zaklatás és verbális bántalmazás eltussolásával vádolták meg.

Munkáját Homonnay Zsolt operett-musical színész, rendező segíti majd.

A képzésben szerepet kap majd Földes Tamás, a zenés színész osztály mentor intézménye a Budapesti Operettszínház lesz.

Megírtuk, hogy lapunk birtokába is eljutott az a lista, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem következő félévtől a munkát elkezdő új oktatók neveit tartalmazza.

Így derült ki, hogy a színművészeti egyetemen hamarosan olyan oktatók foglalkoznak majd a diákokkal, Velkovics Vilmos, a Hír TV műsorvezetője, Medveczky Balázs, az MTVA volt vezérigazgatója, jelenleg a Duna Médiaszolgáltató televízióért felelős igazgatója vagy a Fidesz mellett elkötelezett színészek, így Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze vagy Homonnay Zsolt musicalszínész.

A 24.hu-nak a kiszivárgott listával kapcsolatban az SZFE színészmesterség tanára, Forgács Péter elmondta, az érkező oktatók nevéről őket nem értesítette a vezetőség. A digitális excel-táblázatnak köszönhetően szaladt végig az egyetem dolgozói között.

Valódi Hírek