Cser-Palkovics: Én nem a Fideszre és nem Orbán Viktorra tettem esküt 2010-ben

Hanem Székesfehérvárra.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparakamara elnök november közepén beszélt arról, hogy javaslatot tesznek a kormánynak az iparűzési, illetve önkormányzati adó befagyasztására. Parragh javaslatát azonban nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem a fideszesek is ellenezték.

Így a kormánypárti politikusok közül többek közt Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András írt egy hosszú bejegyzést a közösségi oldalán ezzel kapcsolatban, amelyben úgy fogalmazott, a kamara javaslata szakmailag rossz és az sem egyértelmű, hogy a javaslattal – ami megfosztaná az önkormányzatokat a legfőbb bevételeiktől – kiknek is szeretnének valójában kedvezni.

A polgármester Parragh javaslatáról a Válasz Online-nak adott hétfői interjújában is beszélt. Elmondta, ezzel kapcsolatban elsősorban nem a kormánnyal, hanem a kamara elnökével van vitában, hiszen abban az esetben, ha az önkormányzatok valóban elesnének az iparűzési és egyéb adóktól, az Székesfehérvárnak

20 milliárd forintos kiesést jelentene.

Cser-Palkovics elmondta, azt még elfogadta, hogy áprilisban a kormány elvette a gépjárműadó 40 százalékát az önkormányzatoktól, ugyanakkor azt már nem szeretné, ha a helyi adókba is beleszólna az állam. Ahogy azt is hiányolta, hogy az iparkamara nem folytatott egyeztetéseket az önkormányzatokkal a javaslatukkal kapcsolatban.

A polgármester az interjúban beszélt arról is, hogy 2018-ig jól tudott együtt dolgozni az ellenzékkel, ezt követően azonban – mint mondta – az országos politika beszivárgott a székesfehérvári önkormányzatba is, és ez “nem tett jót neki”.

“Mert nem lehet nagypolitikai logikával várost jól vezetni. Mindenki tudja, hogy a Fideszhez tartozom, ráadásul tizenöt éves korom óta, de

én nem a Fideszre és nem Orbán Viktorra tettem esküt 2010-ben, ’14-ben és ’19-ben. Hanem Székesfehérvárra.

Enyhe szomorúsággal is nézem azokat a városvezetőket, akik az országos politikába repítő ugródeszkának tekintik a polgármesterséget” – fogalmazott Cser-Palkovics, aki elmondása szerint nem szeretné azt, hogy az országos politika mérgező hatása az önkormányzatokba is beszivárogjon, ahogy többek közt azért is próbál tenni, hogy a helyi közmédia nem jusson az országos közszolgálatiság sorsára.

A polgármestert az MTVA körüli botrányról úgy vélekedett, “ha ez így történt és valóban megtörtént, azzal én eddig sem tudtam azonosulni és ezután sem fogok tudni”.

Azt viszont egyelőre nem zárta ki, hogy visszatérne az országos politikába, hiszen mondta,

“szerelemben és politikában nincs olyan, hogy soha. Meg olyan sincs, hogy biztos.

Nem is mondom tehát, hogy soha nem térnék vissza az országos közéletbe, de 2024-ben Székesfehérváron szeretnék újra bizalmat kapni a választóktól, arra, hogy vezessem a várost – bízom benne, hogy fideszes kormánnyal együttműködve akkor is”.

(VálaszOnline nyomán)

(Kiemelt fotó: MTI/Bodnár Boglárka)