Az SZFE egyik tanára szerint hazugságot terjesztenek Szarkáék, nem indít osztályt az egyetemen

Közleményből tudta meg, hogy ő lesz a látványtervezés osztály egyik vezetője.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése csütörtökön egy, az MTI-hez eljuttatott közleményben ismertette, hogy az őszi félévtől kik indítanak osztályokat az egyetemen.

Így mások mellett András Ferenc Kossuth-díjas rendező és Koltai Lajos Kossuth-díjas rendező, operatőr, a nemzet művésze irányítják a szeptemberben induló mozgóképes osztályok munkáját. Illetve osztályt kapott Vecsernyés János Balázs Béla-díjas operatőr, Fonyódi Tibor regény- és forgatókönyvíró és Erhardt Ágoston az MTVA vallási műsorainak kiemelt szerkesztője is.

A vezetés által megnevezett egyik tanár, Pálfi Szabolcs viszont a Független Szabad Egyetem nevű Facebook-oldalon megjelent közleményben kijelentette,

nem igaz az új vezetés által terjesztett hír, amely szerint ő lesz a látványtervező mesterképzés egyik osztályfőnöke.

Pálfi azt írta, ő is az MTI-hez ma eljuttatott közleményből értesült arról, hogy az őszi tanévben osztályfőnök lesz a színművészetin.

„Tekintettel arra, hogy minderről az SZFE új vezetése engem kizárólag e közlemény útján értesített, kénytelen vagyok én is közlemény útján helyreigazítást kérni.

Mint ez SZFE oktatója, egyszer valóban egyeztettem Sára Balázzsal, az újonnan kinevezett intézetvezetővel, de csak és kizárólag a jelenlegi osztályaim II. félévi órarendjéről és jövőjéről. Új osztály indítása nem került szóba, és mint azt korábban is jeleztem – 2020. december 22-én megjelent -, új osztály vezetését nem is vállalom.

Sajnálatosan az SZFE részéről egy újabb hamis állítás került a közvélemény elé, amit vissza kell utasítanom”

– közölte Pálfi Szabolcs.

A SZFE új vezetése MTI-hez ma eljuttatott közleményéből értesültem arról, hogy a 2021/2022-es tanévben az újonnan induló…

Posted by Független Szabad Egyetem on Thursday, 28 January 2021

Valódi Hírek