Hatalmas blama.
Keresés: BMW gyár
Botrány a debreceni BMW-gyár építkezésén: Tömegesen lettek rosszul a munkások
Több száz ember érintett.
Kiderült: Titokban terjeszkedik Orbánék debreceni szörnye, mindent bekebelez a kínai cég akkumulátorgyára
Akármit megtesznek a kínaiaknak Orbán Viktorék.
Ebből nehéz lesz kikecmeregni: Orbán eszelős terve bedöntötte a magyar ipart
Ennek megisszuk a levét.
Befutott a súlyos levél az OLAF-hoz: Most került pácba a botrányhős magyar politikus
Nem ez az egyetlen „érdekes” beruházás.
Molnár Csaba: Velük szalámizná le az ellenzéki szavazókat Magyar Péter
A cél csak az ellenzéki szavaztok megosztása – mutatott rá a DK alelnöke.
Orbán megzizzent: Tálcán kínálja Magyarországot a kínaiaknak
Tárt karral várja a kínaiakat.
Magyar Péter borított a TV2 legfőbb propagandistájának mocskos ügyeiről
Jól emlékszik rá, amikor megkapták az ukázt.
Akkora volt az ellenállás Debrecenben az akkumulátorgyár miatt, hogy furcsát lépett a Fidesz
Milyen rendesek!
Ebből baj lesz: Nagy Márton bejelentésétől súlyos vihar lehet Magyarországon
A profit is kiszalad az országból – mondta.
Mi lesz most Debrecennel? Szijjártó új részleteket árult el a gigantikus akkumulátorgyár-beruházásokról (+videó)
Ezt tervezik a városban.
Kitört a pánik Debrecenben: Félnek a helyiek az Orbán-kormány akkumulátorgyár-beruházásaitól (+videó)
A polgármester szavai nem nyugtatták meg őket.
Elképesztő pofátlanság: Panelházak tövében veretett 60 milliós BMW-jével Szabó Zsófi
Kimaxolta a polgárpukkasztást.
Döntöttek: Mégis megcsapolja Debrecen vízvagyonát az Orbán-kormány az akkumulátorgyárak miatt
Aggódnak az emberek a városért.
Kitört a botrány Szijjártó bejelentése után: Lázadnak Nyíregyházán az új akkumulátorgyár miatt
Forrnak az indulatok.
Betelt a pohár: Nekimentek Szijjártónak az akkumulátorgyárak miatt – döntő lépésre szánták el magukat a civilek
Megdöbbentő dolgok derültek ki.
Érik a balhé: Fellázadtak a debreceni lakosok az Orbán-kormány ellen, nem kérnek a kínai akkumulátorgyárakból
Torkig vannak.
Szijjártó Debrecenbe rohant közölni: Embertelen mennyiségű pénzt pumpálnak az akkumulátorgyárba
Nem mindenki lelkesedik az ötletért.
Véletlenül kiderült, hogy újabb akkumulátorgyár jöhet Magyarországra
Elfelejtették tájékoztatni a lakosságot.
Döbbenetes dologra hívták fel a figyelmet a szakértők a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatban
Hiába cáfolja a kormány.
Kiderült: Rengeteg pénzt adott az Orbán-kormány az akkumulátorgyárra egy német cégnek
Mi mást támogathatnának?
Durván beleszállt az akkumulátorgyár ellen tiltakozókba Rogán államtitkára
Nem örült a felháborodásnak.
Áll a bál Debrecenben a környezetpusztító kínai akkumulátorgyár miatt
Elsöprő tiltakozásba kezdtek a helyi lakosok.
Kósa Lajos városába több ezer vendégmunkást fognak betelepíteni, hogy elvégezzék a magyaroknak ígért munkákat
A DK képviselője szerint több probléma is van ezzel.
Kiütötte a biztosítékot a debreceni közgyűlésen a kínai gigaberuházás: A polgármester visszavonulna, ha Orbánék elvennék a várostól a gyárat
Aggódnak Debrecen vízellátása miatt.