Kitört a pánik Debrecenben: Félnek a helyiek az Orbán-kormány akkumulátorgyár-beruházásaitól (+videó)

A polgármester szavai nem nyugtatták meg őket.

Az utóbbi hónapokban sorra számolunk be a CATL debreceni beruházása – valamint más Magyarországra települő akkumulátorgyárak – körüli eseményekről. Júliusban arról írtunk, hogy a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (MIAKÖ) nyílt levélben kért hivatalos állásfoglalást a Magyarországra települő német autógyártóktól (Mercedes Benz, BMW, Audi) a Magyarországon épülő akkumulátorgyárakkal kapcsolatban.

A sorozatos demonstrációk után a CATL pár hete úgy döntött, 13 százalékkal 240 ezer négyzetméterre csökkentené a gyár területét.

A Telex munkatársai a virágkarnevál alkalmával kérdezték a civilek véleményét Debrecen jövőjét illetően.

„Most eladják a jövőnket fillérekért…”

– fogalmazott egy megkérdezett.

Sokan nem tudják, mivel jár egy gyárépítés, csak a munkalehetőséget látják benne – osztotta meg egy másik helyi lakos. Mint kiderült, a civileket az üzem környezetszennyező hatása aggasztja leginkább. Papp László fideszes polgármester szerint azonban nincs gond, nem kell félniük a helyieknek, minden szabályt be fog tartani a gyár – hiszen ő maga ígérte meg azt.

Viszont ez cseppet sem nyugtatta meg a lakosokat. Egy idős hölgy hangsúlyozta: a külföldi munkások idejönnek, adunk és építünk nekik lakást, szállás, de mi lesz így a magyar fiatalokkal. Egy másik hölgy hozzátette,

a fiatalok úgy el vannak nyomva, hogy inkább külföldre mennek.

A helyiek véleménye egybecseng:

jobban örülnének, ha helyi munkaerőt foglalkoztatnának a magyarországi gyárak.

Egy megkérdezett kifejtette: a véleménynyilvánítás megtörtént, de egyre kevesebb idő és energia jut demonstrációkra.

Videó:

(Telex.hu/YouTube)

Kapcsolódó cikkek:

Megrázó tragédia: Lebénult egy munkás, miután rázuhant egy alkatrész a debreceni akkumulátorgyár építkezésén (+videó)

Döntöttek: Mégis megcsapolja Debrecen vízvagyonát az Orbán-kormány az akkumulátorgyárak miatt

 

Valódi Hírek