Mi lesz most Debrecennel? Szijjártó új részleteket árult el a gigantikus akkumulátorgyár-beruházásokról (+videó)

Ezt tervezik a városban.

Minden gazdasági nehézség, koronavírus, háború dacára az autóipar átalakulása elképesztő lendülettel halad előre – fogalmazott Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján Debrecenben.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: eldöntött tény, hogy az autóipar elektromos lesz. Másrészt szükségszerű az átalakulás, mert a világon a károsanyag-kibocsátás 20 százalékáért a közlekedés, azon belül 70 százalékáért a közúti közlekedés felel – tette hozzá.

A tárcavezető elmondta: azokat az országokat, amelyek az autóipar területén aktívak, az átalakulás nyertesekre és vesztesekre osztja. Közölte, „minden szükséges intézkedést végrehajtottak, hogy Magyarország ezen forradalmi átalakulás nyertesei közé tartozzon” (?), így mára az elektromos-autóipari átalakulás éllovasai között van hazánk.

Szijjártó megosztotta:

Debrecen az elektromos autóipar létrejöttének egyik globális központja lett.

„Ha valaki túlzásnak érezné ezt a kijelentést, annak az emlékezetébe érdemes beleidézni, hogy a BMW nemcsak egy gyárat épít itt Debrecenben – az sem lenne kevés – hanem a BMW a jövőbeni elekromobilitási stratégiájának a fókuszát hozza ide Debrecenbe”

– fogalmazott a miniszter.

Emlékeztetett,

Európa egyik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyára is a városban épül.

Hozzátette: a beruházás komoly közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket von maga után.

Szijjártó Péter közölte: a kormány úgy döntött, egy nagy vasúti fejlesztést hajt végre Debrecen környékén. Elárulta, a fejlesztést két szakaszra bontották,

a végösszeg 130 milliárd forintra rúg.

Kifejtette: megújul a Debrecen–Füzesabony, valamint a Debrecen–Balmazújváros vasútvonal.

„Ennek nyomán közvetlen kapcsolat épül ki a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet és a vasúti főközlekedési vonalak között”

– fűzte hozzá.

Megosztotta: az első fázissal végeztek, 65 milliárd forintos vasúti fejlesztési beruházás átadására sor kerülhet, indul a következő szakasz. Mint mondta, Debrecenben Kelet-Magyarország legjelentősebb logisztikai központja épült ki.

„A kormány folyamatosan teljesíti azokat a vállalásait, amelyeket a BMW irányába tett, emellett pedig folytatjuk azokat a fejlesztéseket, amelyek egyidejűleg az itt élő emberek életkörülményeit is javítják”

– közölte a tárcavezető.

Úgy fogalmazott: minden eddiginél élesebb a harc a beruházásokért, de Magyarország a legsikeresebb országok között áll. A beruházási rekordokról elmondta: 2014 óta sikerül rekordokat dönteni, tavaly 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett, idén év végére pedig a reményeik szerint elérik a dupláját az összegnek.

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek