Döntöttek: Mégis megcsapolja Debrecen vízvagyonát az Orbán-kormány az akkumulátorgyárak miatt

Aggódnak az emberek a városért.

Ugyan a kormányzati propaganda rendre szajkózza a takarékossági és környezetvédelmi szempontokat az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban, azonban ennek ellenére az elmúlt hetekben elindult egy mélyfúrású kút engedélyeztetési folyamata a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Ezt pedig a Déli Ipari Parkban, a CATL akkumulátorgyár szomszédságában létesítenék – írta a 24.hu.

Orbán Viktor kormányfő a parlamentben beszélt még arról februárban, hogy „senki sem veszélyezteti a vízvagyont”. Az ellenzék akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az elektromobilitási ipar legszennyezőbb ága telepedik le lépésről lépésre Magyarországon, amelynek következményeként

a vízkészletet is megcsapolják majd.

Megírtuk, hogy a Belügyminisztérium Pintér Sándor parancsára márciusban menesztette a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét a debreceni akkumulátorgyárról írt szakvéleménye miatt. Ebben többek között arról írtak, hogy Debrecennek az újonnan megjelenő ipari vízigények miatt át kell alakítania a teljes városi ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékhálózatot.

A 24.hu a katasztrófavédelem honlapján elérhető hirdetmény alapján arról írt, hogy az EB Hungary Invest Kft. kért létesítési engedélyt egy területre, és a 0499/28 helyrajzi szám alatti ingatlanon tervezett mélyfúrású kút vízjogi létesítési engedélyezéséről

június végén döntött is a vármegyei igazgatóság.

Ugyan a hirdetmény nem említi a Debrecen melletti mélyebb talajrétegekben található vízkészlet megcsapolásának tervét, a lap szerint ugyanakkor a tervezett kút elhelyezkedése nagyban megkönnyítené az ipari parkba települő akkumulátorgyártó cégek vízellátását.

Hangsúlyozták, hogy a hatósági honlapon július elején egy másik hirdetményt is közzétettek, amely az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben épülő BMW-gyár számára indította el az engedélyeztetési folyamatot

két kút gépészetének és felsőrészeinek kiépítésére.

A BMW egyébként már két éve megkapta a katasztrófavédelmi engedélyt a kutak létesítésére.

A szakértők már korábban is jelezték: csak olyan létesítési helyszínek jöhetnek szóba, ahol a felszín alatti vízbázisok „mennyiségi szempontú érzékenysége” alacsony, ellenkező esetben a megnövekedő felszín alatti vízkivétel visszafordíthatatlan káros környezeti folyamatokat indíthat el. Amennyiben pedig csökkennek a felszín alatti vízkészletek, akkor az számtalan negatív folyamatot válthat ki.

Mivel a 200 ezres nagyvárosban és annak agglomerációs övezetében nincsenek számottevő folyók, ezért a nyári aszályok miatt sokakat félelemmel tölt el, hogy hússzú távon miként biztosítják majd az ellátást a hamarosan beinduló, nagy vízigényű üzemek számára.

Kapcsolódó:

Riadót fújt a bíróság, azonnal le kell állítani a debreceni akkumulátorgyár-beruházást

 

Valódi Hírek