Reagált az elemző.
Orbán Viktor
Orbán Viktor magyar jogász és politikus, 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke.
1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja. A Nagy Imre és társai újratemetésén, 1989. június 16-án elmondott beszéde tette országszerte ismertté nevét és pártját.
1993-ig a Fidesz választmányának tagja. 1993 és 2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1990 és 1994 között a Fidesz frakcióvezetője. 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé,[4] 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke, 2021-től a Centrista Demokrata Internacionálé (wd) alelnökeinek egyike (Forrás: Wikipedia)
Íme a legfrissebb hírek Orbán Viktor életéből:
Orbán engedett a DK követelésének: Benyújtotta az alkotmánymódosítást
Pár órával a bejelentése után.
Mi történt? Máris furcsa akcióba kezdett a Fidesz Novák Katalin pedofilbotránya miatt
Zavar van a rendszerben.
Dobrev Klára: Orbán mai videóüzenete nyílt beismerése annak, hogy Novák Katalinnak mennie kell!
Az EP-képviselő reagált a bejelentésre.
Orbán Viktor alkotmánymódosítást nyújtott be a pedofilbotrány miatt
A Facebookon közölte.
Fontos: Orbán Viktor hatalmas bejelentésre készül az elnöki kegyelemről
Eddig nem szólalt meg a miniszterelnök.
Kiderült, miért jött Orbán Viktorhoz a megválasztása után Robert Fico
Lehullt a lepel.
Súlyos üzenetet kapott Orbán: A NATO-főtitkár figyelmeztette a magyar miniszterelnököt
Ebből baj lesz.
DK: Zuhan a forint az újabb kötelezettségszegési eljárás miatt, az árnyékkormány céldátumot adna az euró bevezetésének
Kizárólag Orbán felelős a forint gyengüléséért.
Vége a játéknak: Jönnek az amerikai szankciók Magyarország ellen, gyűlnek az akták Orbánról
Orbán átlépett egy határt.
Halaszthatatlan közlendője akadt az óriási botrányt okozó Novák Katalinnak (+videó)
Friss Facebook-videóban üzent a magyaroknak.
Kőkemény üzenetet küldött Orbánnak a halálos beteg Karsai Dániel, miután lepattintotta az ügyét a kormány
Ilyen az egészségügy egy halálos beteg szemével.
Végképp elege lett Németországnak a huzavonából: Kőkemény üzenetet küldtek Orbánnak
A kormányfőnek villámgyorsan cselekednie kell!
Mi folyik itt? Repkedtek a milliárdok, egy halom pénzt mozgattak meg Orbánék
Komoly összeget osztottak szét a központi tartalékból.
Valamit nagyon benéztek Orbánék: Rossz hírt kapott a miniszterelnök
Szinte senki sem érti, mire jó a folytonos halogatás.
Videóval: Eddig tudta titkolni Orbán Viktor ezt a felettébb kínos történetet
Friss TikTok-videójában vallott a miniszterelnök.
Fotóval: Szijjártó Péter csavart egy méreteset a kihelyezett kormányülés napirendjén
Nem biztos, hogy ehhez mindenki csatlakozik.
Lehullt a lepel: Kiderültek Orbán Viktor brüsszeli tárgyalásának titkos részletei
Uniós vezetők szivárogtattak.
Dávid Ferenc: Sopronbánfalvi kormányülés
Vélemény.
Érik a gigabotrány: Orbán Viktor öccséig vezetnek a szálak a pedofilbotrányban
Jól ismerték fideszes körökben.
Távol Budapesttől hívott össze titkos kormányülést Orbán Viktor
Válságkezelés várható.
Dávid Ferenc: Amerikai figyelmeztetés
Vélemény.
Mi történt? Titokban emelték meg Orbán minisztereinek fizetését
Visszadátumozták a dokumentumokat.
Ez súlyos: Megfenyegethették Orbán Viktort az uniós csúcson (+videó)
Erről senkinek sem beszéltek.
Figyelmeztették a miniszterelnököt: Az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel Orbán Viktor ámokfutását
Emlékeztették ígéretére a magyar kormányfőt.