Orbán engedett a DK követelésének: Benyújtotta az alkotmánymódosítást

Pár órával a bejelentése után.

Megírtuk, hogy csütörtök délután Orbán Viktor bejelentette: alkotmánymódosítást kezdeményez a pedofilbotrány miatt.

Pár órával később már meg is jelent a parlament honlapján a „gránitszilárdságú” Alaptörvény tizenharmadik módosítására tett javaslat. Amennyiben a kétharmados többség megszavazza az indítvány, akkor ez a sor kerül bele az alkotmányba:

„(8) A köztársasági elnök a (4) bekezdés g) pontjában foglalt egyéni kegyelmezési jogát a kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény esetén nem gyakorolhatja.”

Ugyan nem szokása a Fidesznek, de lényegileg

a Demokratikus Koalíció követelésének engedett most Orbán.

A DK ugyanis a szerdai napon nyújtotta be azt a törvényjavaslatát, amiben azt követelte: soha ne részesülhessenek kegyelemben a pedofil bűncselekmények miatt elítélt emberek!

A párt emellett aláírásgyűjtésbe kezdett. Azt szeretnék elérni, hogy Novák Katalin köztársasági elnök mondjon le, miután kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil exigazgatóját fedező helyettesének.

A petíciót >>ITT<< lehet kitölteni!

Valódi Hírek