Ez súlyos: Megfenyegethették Orbán Viktort az uniós csúcson (+videó)

Erről senkinek sem beszéltek.

Mint írtuk, Orbán Viktor a csütörtöki uniós csúcstalálkozón nem blokkolta az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatást. Így az Európai Tanács egyhangú döntése alapján Ukrajna megkapja a támogatást az Európai Unió költségvetéséből.

A döntés azt is jelenti, hogy Orbán meghátrált a vétópolitikájától, és rábólintott az Oroszország által megtámadott, védekező politikát folytató ország támogatására. Mint ismert, a magyar miniszterelnök az előre belengetett terve ellenére sem vétózott, ehelyett inkább kivonult kávézni a német kancellár javaslatára.

Balázs Péter volt külügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU-csúcs reggelén volt egy különösen fontos találkozója Orbánnak, ahol „egyeztetéseket folytatott” az EU három nagy vezetőjével, a német kancellárral, az olasz miniszterelnökkel, valamint a francia elnökkel.

A diplomata elmondta, Orbán terve az lett volna, hogy az EU vezetői „kérjék meg őt szépen”, ám – jelezte – nem ez történt, hanem

kapott egy olyan fenyegetést, amelyet még a nyilvánosságnak sem árultak el.

A német kancellár sem árult el részleteket a találkozóról csupán annyit közölt, hogy „ez az ő dolguk”.

Az is felmerült, hogy Orbánt nem pénzzel zsarolták meg, ugyanis a titkosszolgálatoknak birtokában lehetnek a magyar miniszterelnökre nézve terhelő információk is. Arra a felvetésre, hogy mivel zsarolhatták meg Orbánt, a volt külügyminiszter azt mondta, az EU működésének keretein belül bőven vannak lehetőségek arra, hogy nyomást gyakoroljanak a magyar vezetőre.

„Senki – a 27 kormányfő körében – nem állt fel mellette”

– mondta Balázs Péter, kiemelve, hogy még Robert Fico is magára hagyta a magyar miniszterelnököt, holott korábban még ő is megígérte, hogy ki fog állni mellette.

A volt külügyminiszter közölte:

Orbán Viktor egyedül marad, fel kellett adnia.

Hozzátette: a legtöbb, amit Orbán Viktor elért, hogy szabad elvonulást kapott.

Videó:

Valódi Hírek