Biztosan ez is Karácsony hibája.
fertőzés
Dr. Merkely Béla szerint mindegy a vakcina hatékonysága, a lényeg, hogy be legyünk oltva
A Semmelweis Egyetem rektora nyugodt nyárra számít.
Kiderült: A brit vírusmutáció sokkal halálosabb, mint hittük
Nemcsak gyorsabban terjed a korábbiaknál, de veszélyesebb is.
A KSH legutóbbi felmérése szerint javul az oltási kedv Magyarországon
Már a magyarok harmada beoltatná magát koronavírus elleni vakcinával.
A franciák szerint a textilmaszk sem véd a koronavírus új mutációjától
Eltanácsolták az embereket a használatától.
Ausztriában is egyre gyorsabban terjed a brit vírusmutáció
Erről az osztrák egészségügyi miniszter számolt be.
Izraelben már az első dózis beadása után látszanak a tömeges oltás hatásai
Pedig az még nem is nyújt teljes védelmet.
Dr. Szlávik János: Európában már a járvány harmadik hulláma tombol, jó lenne megakadályozni, hogy minket is elérjen
Az infektológus szerint csodálatos érzés megkapni a védőoltást.
Hadházy Ákos bejutott a szekszárdi kórházba, de csak egyetlen információt tudott kiszedni a kórházigazgatóból (+videó)
Szerinte mindent elmond a kórházigazgató hallgatása arról, milyen nagy a baj.
A szomszédban is megjelent az új, agresszív koronavírus-variáns
Észrevétlenül került be az országba.
November második hetében volt a tetőzés — rengetegen haltak meg diagnózis nélkül (+grafikon)
Egyre több olyan ember van, aki hivatalos magyarázat nélkül hal meg.
Sokkal fertőzőbb a vírus új mutációja, az oltások hatékonyságát is befolyásolhatja
Súlyosbodhat a járvány.
Tovább nő a koronavírus-fertőzöttek száma, meghalt 160 beteg
A korlátozások ellenére sem csökken a kórházban fekvő betegek száma.
Nem sterilek az intenzív osztályok, a járvány alatt is kórházi fertőzésbe halnak bele a legtöbben
A rendszer túlterheltsége miatt.
Majka: Müller Cecília elmondaná az igazat, ha nem lenne megkötve a keze
A politika pedig beférkőzött a járványkezelésbe a rapper szerint.
Megkínozta a koronavírus Pikó Andrást: Napokig fuldoklott, halálfélelemmel küzdött
Józsefváros polgármestere gyötrelmes napokon van túl.
Lázat mér, ellátja a betegeket és koronavírustesztet is csinál az egyiptomi csodarobot
Egyiptomban innovatív módszerekkel küzdenek a járvány ellen.
Hatalmas siker: Magyar kutatónők kapták az UNESCO díját orvosi felfedezéseikért
Akikre igazán büszkék lehetünk!
Zacher Gábor kiakadt: Az idei karácsonyt elfelejthetjük, ha jövőre is szeretnénk ünnepelni
A kormánynak azt javasolja, hogy zárják be a plázákat.
Tizenkilenc napig küzdött a koronavírussal Böröndi Tamás, mielőtt elhunyt
A Vidám Színpad igazgatójának nem volt semmilyen alapbetegsége.
Már Magyarországon van az oroszok vakcinája, amit az EU hatósága még nem engedélyezett
Ki tudja, mi van benne, это может даже вызвать побочные эффекты.
Nincs megállás: Szlovákiában újra letesztelik a teljes lakosságot, mert vírusmentes karácsonyt akarnak
„Na, ugye.”
Döbbenet: Március óta küzd a fertőzés szövődményeivel a 17. magyar koronavírusos, 11 napig volt lélegeztetőgépen
A 41 éves Tamás kálváriája március óta tart, jelenleg is táppénzen van.
Patthelyzetbe kerültek a Semmelweis Egyetem hallgatói, nem állnak át teljesen online oktatásra
Van olyan kar, ahol beteg gyermekek életét veszélyeztethetik a jelenléti oktatással.
Orbán beszólt a beteg Szijjártónak: Vissza ne gyere! (+videó)
Kedélyesen eldumcsiztak.