November második hetében volt a tetőzés — rengetegen haltak meg diagnózis nélkül (+grafikon)

Sokan bele sem kerülnek a statisztikába.

A 24.hu összevetette a Központi Statisztikai Hivatal adatait az állami koronavírussal kapcsolatos tájékoztató portál számaival. Az oldal elsősorban azt vizsgálta, hogy az elmúlt öt év adataihoz képest mennyivel többen halnak meg a 64 évnél idősebb korosztályból.

A grafikonok a szeptembertől novemberig tartó őszi időszak eredményeit mutatják. A grafikon szürke részei azt mutatják, hogy az elmúlt öt évben mennyien haltak meg az adott héten.

A grafikonon citromsárga színnel jelezték a népességnövekedés miatti többlethalálozást, narancssárgával jelölték az idén koronavírus miatt elhunyt időskorú áldozatokat, vörössel pedig az idei évben hivatalos indok nélkül elhunytakat. Jól látszik, hogy az utóbbi két esetben magasabb a halálozások száma a 43. héttől kezdve, mint azelőtt.

Ha a KSH által közölt statisztikából levonjuk az előző évek átlagát, a koronavírusban elhunytak, valamint a korcsoporttöbbletből fakadó (időskorba lépett a Ratkó-korszakban született magyarok jelentős része — a szerk.) számot, akkor kiderül, hányan haltak meg hivatalos ok nélkül. Ezen esetekben az elhunytak

azért halhattak meg, mert tesztelési kapacitás híján nem diagnosztizálták őket koronavírus-fertőzéssel, vagy pusztán a kórházak leterheltsége miatt nem jutottak megfelelő ellátáshoz.

A 46. héten rekordot döntött a hivatalos ok nélkül elhunytak száma: 523 idős halálára nincs magyarázat a statisztikákban. Ez a szám a 47. és a 48. héten csökkent.

Abban az esetben, ha nem szűkítjük a 64 évnél idősebb korosztályra az adatokat, kiderül, hogy

7000-rel többen haltak meg idén ősszel, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Ebből több mint 4000-ren a koronavírus-fertőzés következményeibe haltak bele, 2900 fő pedig egyéb okoból kifolyólag.

A 64 évnél idősebbek között 1000-rel többen haltak meg a tavalyi évhez képest, a 80 év felettiek esetében ez a szám azonban még ennél is magasabb.

A 45 évnél fiatalabbak esetében nem nőtt jelentősen a halottak száma a tavalyihoz képest. Ezen adatok is alátámasztják azt a feltételezést, amely szerint az idősebb korosztályra veszélyesebb a koronavírus.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek