Dr. Merkely Béla szerint mindegy a vakcina hatékonysága, a lényeg, hogy be legyünk oltva

A Semmelweis Egyetem rektora nyugodt nyárra számít.

Interjút adott az M1-nek Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora a koronavírus-járvány jelenlegi helyzetéről, illetve az oltásokról beszélt.

Merkely elmondta, hogy bár nyár elejéig nem lehet mindenkit beoltani, azt el lehet érni, hogy az esetszámok nagymértékben csökkenjenek.

Amennyiben ezt sikerül elérni, visszakaphatjuk a járvány előtti életünket. A rektor elmondta, hogy optimista a járványhelyzettel kapcsolatban, és szerinte

minden vakcina jó, ami elérhető, még ha nem is mindegyiknek magas a hatékonysága.

Merkely szerint az az elsődleges cél, hogy ne betegedjünk meg súlyosan a koronavírus által, az már kevésbé fontos, hogy ne fertőződjünk meg. A rektor éppen emiatt a Johnson & Johnson 66%-os hatékonyságú, egydózisú vakcináját is megfelelőnek tartja.

Az orvos szerint az oltások által rövidesen elbúcsúzhatunk a koronavírustól,

amely idővel egy „ártalmatlan náthává szelídülhet„, de akár végleg el is tűnhet a Föld felszínéről.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek