Ausztriában is egyre gyorsabban terjed a brit vírusmutáció

Erről az osztrák egészségügyi miniszter számolt be.

Jelentősen érintett az új, brit koronavírus-mutáció által Ausztria az ország egészségügyi minisztere, Rudolf Anschober. Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt napokban

70-100 gyanús esetet találtak, akik DNS-ének meghatározását jelenleg is végzik.

A miniszter szerint egész Európában riasztóan gyorsan terjed a mutáció, és Ausztria sem jelent kivételt. Az esetek kiértékeléséig az osztrákok fenntartják a szigorított határellenőrzéseket és a beutazási korlátozásokat, valamint az Egyesült Királyságból és a Dél-Afrikából érkező repülőgépek leszállási tilalmát.

A miniszter elmondta, hogy lépésről lépésre kell vizsgálni a pozitív vírustesztek eredményét a mutációra vetítve, ami hosszabb időt vesz igénybe.

Noha ez a mutáció 50-70 százalékkal fertőzőképesebb, mint az eredeti, akkor is jó hír, hogy a betegség lefolyása nem súlyosabb, illetve a meglévő járványvédelmi intézkedések, mint a maszkviselés és a távolságtartás a mutáns vírus ellen is védenek” – jelentette ki Anschober.

A tárcavezető szerint a jelenlegi járványügyi intézkedések hatásosak, azonban még messze van a cél.

A korlátozásokat eredetileg január 25-én tervezik feloldani, azonban nem tudni, hogy végül fenntartják-e vagy eltörlik az ideiglenes szabályokat.

A járványügyi adatokat folyamatosan elemzik, azonban már most készülnek a járvány lezajlása utáni időszakra. Az osztrákoknál az elmúlt 24 órában 1528 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta pedig összesen közel 400 ezer esetet regisztráltak.

2048 főt ápolnak kórházakban, további 337 beteg pedig intenzív terápiás kezelésre szorul jelenleg. Az elmúlt napon 66 fő halt meg a fertőzés szövődményeiben, ez idáig pedig 6987 ember hunyt el a járvány kezdete óta.

(Telex nyomán)

Valódi Hírek