Korrekciók végrehajtására kényszerítették a kormányzatot.
Keresés: Oroszország
Putyin újraéleszti Sztálin kitüntetését, megjutalmazza a legalább tíz gyereket szülő nőket
Visszahozták Sztálin „Hős anya” kitüntetését, hogy így „orvosolják” Oroszországban a demográfiai válságot.
Sírjunk vagy nevessünk? Döbbenetes dolog derült ki Putyin agyonhájpolt csodafegyveréről
Rettentő kínos.
Keményen beleállt Orbánba a Sziget ukrán sztárfellépője (+videó)
A fellépése tele volt politikai üzenetekkel.
Ez már a vég kezdete? Vlagyimir Putyin kétségbeesett döntést hozott
Összeomlás.
Megsemmisítették Putyin egyik fontos főhadiszállását Kelet-Ukrajnában
Megerősítették.
Bejelentették: Hiába akart többet, Szijjártó Péternek mindössze egy napra elég gázt sikerült kialkudnia Moszkvában
Nagyon kínos.
Fogy a levegő Putyin körül: Lázadnak magasan képzett ügynökei, pedig fizetésük nyolcszorosát kapnák
Nagy lehet a baj, a kiemelkedő fizetések sem tudják meggyőzni a kémelhárítókat.
FRISS: Kövér László teljes őrületet adott elő a közép-ázsiai hun-türk tudatú népek törzsi gyűlésén
„A Kelet és a Nyugat úgy nevel minket, magyarokat, ahogy a kazah mondás tartja: mint teve a fiát”.
Bejelentették: A MOL elintézte, szerda estétől újra jön a kőolaj a Barátság vezetéken
Egy brüsszelezés azért belefért a közleménybe.
A magyar kormány csak magyarázkodik: Mutatjuk, hogyan reagált a többi érintett ország a Barátság vezeték leállására
Több információt megtudhatunk tőlük.
Videóval: Rakétatámadás érhette az oroszok féltve őrzött területét
Támadás ért egy repülőteret a Krím-félszigeten.
Putyin elzárta a csapot, öt napja nem jön olaj Magyarországra a Barátság vezetéken
Ez még hiányzott.
Ez nem jött be: Hatalmas pofont kapott a szakértőktől Orbán blőd ötlete
Érthetetlen és barbár Orbánék rendelete.
Döntött a kormány: Újabb unión kívüli országokból lehet könnyített menetben Magyarországra jönni dolgozni
Orbán három hete azt mondta, hogy mindenki becsülje meg a munkáját, mert sorban fognak állni érte a válság miatt.
Magasról tesznek a magyarokra: Nem mentek el a fideszesek a rezsiemelés miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülésre (+videó)
Nekik nyolc.
Egyre veszélyesebb a helyzet Ukrajnában: Az Atomenergia-ügynökség szerint valós a kockázata egy atomkatasztrófának
A héten már lövések érték az atomerőművet.
Kiderült: Még a konzervatívoknak is sok volt Orbán texasi beszéde, ami lerombolta Magyarország külpolitikai érdekeit
Még ők is elképedtek.
NATO-főtitkár: Elérkezett a legveszélyesebb pillanat Európa számára, Putyint meg kell állítani
Különösen kemény hangvételt ütött meg.
Rendkívüli: Hadgyakorlatba kezdett Putyin legnagyobb szövetségese
Készültségbe helyezték a fehérorosz haderőt.
Bejelentették: Ausztria búcsút int az orosz gáznak, inkább máshogyan oldják meg a gázellátást
Pedig az országban használt gáz mennyiségének közel a 80 százalékát Oroszországtól vásárolták.
Megvan, miért emelték az egekbe a rezsit: Végig hazudtak Orbánék arról, mennyiért adja Putyin a gázt
Feketén-fehéren kiderült.
Szijjártó bejelentette: Magyarország csak orosz forrásból tud gázt vásárolni
A külügyminiszter szerint nincs más lehetőség.
Betelt a pohár: Egységesen bírálták Orbán náci beszédét a korábbi külügyi vezetők
Közös állásfoglalást adtak közzé.
Rendkívüli: Azt találgatják Ukrajnában, hogy Putyin mivel zsarolja Orbánt a gázért cserébe
Mindenki érti Európában, hogy mit jelentenek valójában Putyin „tervei”, kivéve Orbánt.