A DK kikéri a teljesítési dokumentációt a Szerencsejáték Zrt.-től, hogy kiderüljön, mire költött 40 milliót Bayer Zsolt (+videó)

Meg fogják védeni a magyarok közös pénzét a fideszes tolvajoktól.

40 milliót fizetett ki Bayer Zsoltnak a Szerencsejáték Zrt.

Amikor idén nyáron kiderült, hogy az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.

40 millió forintot fizetett ki a Fidesz ötös számú párttag-könyv tulajdonosának, Bayer Zsoltnak, a DK közérdekű adatigénylést nyújtott be az állami céghez

– emlékeztetett Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője, pártigazgatója vasárnap.

„Tudni akartuk, hogy az Orbán-kormány véres szájú, gátlástalan propagandistája mégis mivel érdemelte ki ezt a pénzt azon kívül, hogy hűségesen szolgálja a Fideszt”

– közölte.

Mongóliáról készítene sorozatot Orbán uszítója

Mint ismertette, az állami cég végül kiadta a Bayerral kötött szerződést, amelyből többek között kiderült:

egy Mongóliáról szóló tévésorozat legyártására kapott 40 milliót a propagandista a magyarok pénzéből (!).

Azt azonban továbbra sem tudjuk, hogy Bayer Zsolt cége teljesítette-e a szerződésben vállalt összes feladatát, miközben a szerződésből kiderül, hogy a pénzt előre megkapta. Nem tudjuk például, hogy a propagandista vállalkozása elvégezte-e a tévésorozat legyártása után a promóciós és kommunikációs feladatokat a hagyományos és a közösségi médiában – jelezte a politikus.

Ki fogják kérni a dokumentációkat Bayer Zsolt ügyében

Hozzátette: ezért a Demokratikus Koalíció ki fogja kérni a Szerencsejáték Zrt.-től a Bayer Zsolt cégével kötött szerződés teljesítési dokumentációját, hogy végre kiderüljön: mire költött 40 millió forintot az állami lottóbevételekből az Orbán-kormány leghírhedtebb propagandistája.

„A DK szerint az állami szerencsejáték-bevételeket nem a fideszes propagandisták hizlalására, hanem a magyarok bérének és nyugdíjának emelésére és a rászorulók juttatásainak emelésére kell fordítani. Ezért a Demokratikus Koalíció teszi tovább a dolgát, mert

maradunk elkötelezett szociáldemokraták, akik meg fogják védeni a magyarok közös pénzét a fideszes tolvajoktól”

– húzta alá.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Youtube)

Valódi Hírek