Demokrácia, Fidesz-módra!
Keresés: magyar orvosi kamara
Közösen támadta meg Orbánék embertelen 2021-es költségvetését az ellenzék
Túlárazott látványberuházások helyett a nyugdíjminium 80 ezer forintra növelését és 50 százalékos egészségügyi béremelést sürgetnek.
Kásler azt ígéri, hétfőtől helyreáll az egészségügy – Részletek
Több korlátozást is feloldanak.
Kétségbeesett nyílt levelet küldtek Müller Cecíliának a háziorvosok: Nincs elég védőfelszerelés!
Valaki nem mond igazat.
Ez már őrület: Müller Cecília a védőmaszkok után most a tesztek jelentőségét bagatellizálta
Uram, irgalmazz.
Már 6 kórházi dolgozó lett koronavírusos a felelőtlen szegedi orvos környezetében
És még több orvos, ápoló került karanténba miatta.
Most érkezett: Etikai eljárást indítanak a koronavírusosan operáló szegedi orvos ellen
Rovó László Dél-Tirolból jött haza, de nem gondolta úgy, hogy karanténba kellene vonulnia.
Tóta W. Árpád: Azt se teszteljük, aki hörögve könyörög érte
Így lettünk éllovasok.
Gyorshír: Áder aláírta a TB-törvényt
.
Összeomlás: Hét vezető sebészből hat felmondott a Jahn Ferenc Kórházban
Nem lehet megszervezni az ügyeleteket.
Így tört ki az üdvrivalgás a teremben, amikor 16 év után megbukott Éger István (+videó)
Az orvosok vastapssal üdvözölték Kincses Gyula megválasztását.
Most érkezett: Kiakadtak Orbánékra az orvosok, nagygyűlést hívnak össze
Átverte őket a Fidesz.
Népszava: Osztályozni fogják a betegeket a sürgősségiken
Rövidítenék a várakozási időt, csak a feltételek nem adottak hozzá.
Lázadnak a fogászok, két éven belül vége lehet az ingyenes ellátásnak (+videó)
Petíciót írtak, sztrájk jöhet.
Mit művel az Orbán-kormány? Halálos betegek életével játszottak Pintér Sándorék
Egymilliárdos pert vesztett a miskolci kórház.
Mi történt? A hőség kellős közepén ütött be a katasztrófa, elhalasztják a műtéteket (+videó)
Több, Budapest területén található kórház is műszaki problémákkal küzd a nyári forróság kellős közepén.
Hatalmas égés a bukás után: Kásler Miklósnak papírja van róla, hogy hazudott
Kásler Miklós Kunetz Zsombor véleményén húzta fel magát olyannyira, hogy bírósághoz fordult.
Beteg lehet Orbán? Ijesztően sárga színe volt egy szerdai rendezvényen
Az utcán csípték el a riporterek a miniszterelnököt.
Kőkemény üzenetet küldött Orbánnak a halálos beteg Karsai Dániel, miután lepattintotta az ügyét a kormány
Ilyen az egészségügy egy halálos beteg szemével.
Terjed az emberre is veszélyes veszettség: Egyre több a fertőzött
Ezt mindenkinek tudnia kell.
Tombolhat Parragh László: Itt a törvényjavaslat, amely megszüntetné a túlhatalmát
Forogni fog a szeme.
Varga Judit kitálalt: Úgy értesült, egyet kell csak tüsszentenie a Kossuth téren, hogy balhé kerekedjen (+videó)
Kettős mércét szimatol Brüsszelben.
Elegük van: Méretes tömeg gyűlt össze, elindult a szabadságmenet (+videó)
Megtelt a tér.
Megérkezett a beszámoló a kormány legfrissebb döntéseiről – itt vannak a Kormányinfó részletei
Cikkünk frissül.
Itt vannak az igazi kérdések Orbán Viktorhoz – Vajon merne rájuk válaszolni?
Provokáció?