Botrány: Nem engedték szóhoz jutni az ellenzéki polgármestereket a 2021-es költségvetés tárgyalásán (+videó)

Demokrácia, Fidesz-módra!

Botrányosra sikerült a Költségvetési Bizottság szerdai ülése a Parlamentben.

Mint Varju László, a bizottság elnöke elmondta: ő maga személyesen hívott meg több ellenzéki képviselőt, polgármestert és szakszervezetek képviselőit az ülésre, ám a gyáva kormánypárt nem engedte felszólalni a polgámestereket és szakszervezetiseket.

Az ülésre meghívottak között volt például

  • Déri Tibor, Újpest polgármestere,
  • Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere,
  • dr. Csőzik László, Érd polgármestere,
  • Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere,
  • Lengyel Róbert, Siófok polgármestere is.

Varju László ismertette: a parlament ezekben a hetekben tárgyalja az ország jövő évi költségvetését.

“Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az ország legfontosabb törvénye, hiszen alapvetően meghatározza, hogy milyen életünk lesz jövőre, hatással van mindannyiunk életére.

A kormány ehhez képest a gyengeség és a gyávaság költségvetését nyújtotta be, amely szerint még arra is képtelen hogy egyáltalán szembenézzen az ország gondjaival.

Mivel a Fidesz mindig minden ellenzéki javaslatot lesöpör az asztalról, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnökeként a mai bizottsági ülésre meghívtam a fontosabb költségvetési döntések érintettjeit is.

Hadd mondják el ők maguk, hogy miért gyenge és gyáva ez a költségvetés, és miért hagyja cserben magyarok millióit.

Hadd lássa a kormány, hogy nem csak 2 és fél millió ellenzéki szavazót vesz semmibe, hanem magyar emberek millióit, egészségügyi dolgozókat, nyugdíjasokat, önkormányzatokat, dolgozókat vagy akár elbocsájtottakat.”

– foglalta össze a politikus.

Varju László úgy fogalmazott: a DK szerint már-már paródiába hajlik a kormányzati gyávaság, hogy nem is engedték felszólalni a polgármestereket, vagy a szakszervezetek, a nyugdíjas szervezetek, és a Magyar Orvosi Kamara képviselőit a Költségvetési Bizottság ülésén.

“Hiába voltak ott ezek az emberek a meghívásomra a bizottsági ülésen, meg sem szólalhattak, mert a Fidesz még ettől is megijedt.

Orbán Viktor és emberei legközelebb talán a saját árnyékuktól vagy aranyos kiscicáktól fognak megijedni, mert ilyen gyávaságot a rendszerváltás óta nem láttunk.

Olyanra, hogy egy kormány fél az érintettek véleményétől a költségvetés tekintetében, csak a világ leggyávább és leggyengébb kormányai esetében lehet példa, ezek szerint ide tartozik az Orbán-kormány is.”

– hangsúlyozta a politikus.

Varju László kijelentette, igenis van miről beszélni. Hangsúlyozta, az ellenzék a Magyar Orvosi Kamarával egyetértésben nyújtotta be azt a módosítást, hogy emeljék meg azonnal 50%-kal az egészségügyi dolgozók fizetését.

Arra is kitért, hogy az ellenzék a szakszervezetekkel egyetértésben nyújtotta be azt a módosítót, hogy az álláskeresési járadék ne csak 3 hónapig, hanem 9 hónapig járjon.

“Az ellenzék a nyugdíjas szervezetekkel egyetértésben nyújtotta be azt is, hogy emeljék meg a minimálnyugdíjat, miután ez 12 éve változatlan.

Az ellenzék az önkormányzatokkal, polgármesterekkel egyetértésben nyújtotta be, hogy töröljék el a szolidaritási adót és hagyják a gépjárműadó jelentette bevételeket az önkormányzatoknál.

Az ellenzék a költségvetés ügyében nem tesz mást, mint a nemzetet képviseli.

Mi képviseljük az emberek, a városok, települések, és az egész ország érdekeit, Orbán Viktor és a Fidesz pedig a hatalmi érdekeket és az oligarchák érdekét.”

– jelentette ki Varju László.


.

(dkp.hu)

Valódi Hírek