Elegük van: Méretes tömeg gyűlt össze, elindult a szabadságmenet (+videó)

A szabadságmenet nem ma ér véget, hanem ma kezdődik – mondta főpolgármester.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, nagyszabású tüntetést rendeznek a nemzeti ünnep alkalmából az Orbán-kormány ellen. Március 15-én elkezdődött a Szabadságmenet az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében.

A tüntetést különböző társadalmi csoportok jelentették be, szerdán 15 órakor indult a Hősök terétől a 90 civil szervezet összefogásával megrendezett Civil Sugárút záróeseménye, a Szabadságmenet.

Az Andrássy úti színpadon beszédet mond Karácsony Gergely főpolgármester, ezek után civilek, művészek és zenészek lépnek fel, többek között a Romano Glaszo, Dés László és Wunderlich József, Molnár Piroska, Törley Katalin és Törley-Havas Sára, Baranyi Krisztina és Pikó András, Orsós János, Mácsai Pál, Iványi Gábor.

Baranyi Krisztina beszédében elmondta: amikor pár héttel ezelőtt vendégül látott bucsai diákokat, akkor azt akarta megmutatni, van még szolidaritás a magyarokban. Hozzátette, ezt nem tudta volna könnyen megtenni, ha nem lenne független politikus.

Molnár Piroska színművész Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versét szavalta el, ezt követően Iványi Gábor lelkész beszélt a 12 pontról.

„Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését?”

– kérdezte a lelkész, mire a tömeg úgy felelt:

„Igen!”

„Elég volt-e a 175 év ahhoz, hogy ez az óhaj, ez a kívánság megvalósuljon?”

– kérdezte Iványi Gábor.

A lelkész kijelentette: olyan kormányt kívánnak, ahol nem a belügyminiszter irányítja az oktatást és egészségügyet, ahol vallási egyenlőség van, ahol a Magyar Nemzeti Bank afelett őrködik, hogy ne lopják el a pénzünket, ahol nem küldik rá a NAV-ot a politikai ellenfeleikre.

„Kívánjuk, hogy az ország az Unió tagja legyen,

és testvére legyen Ukrajnának, amely békében kíván élni”

– mondta.

„Ezúttal nem Budapesten rendeztek felvonulást, hanem Petőfi szülőházához ment a Fidesz tábora”

– kezdte ünnepi beszédét Karácsony Gergely.

Karácsony szerint a kérdés, hogy melyik Petőfi-verset szavalnák a „dicsőséges nagyurak„.

„Bennünket az az akarat hozott össze, hogy legyünk jobbak, nemesebbek, önállóbban a dicsőséges nagyuraknál”

– fogalmazott a főpolgármester, aki feltette a kérdést, hogy vajon tettünk-e eleget a szabadságért, amire a válasz az – mondta –, hogy nem.

„175 év után most megint az uralkodótól, csak most nem a bécsitől kell félteni az országot”

– mondta.

Hangsúlyozta: újra neki kell veselkedni, ha eddig nem volt elég, tegyünk még a szabadságért úgy, hogy lemossuk a gyalázatot – ha kell, hangos szóval, ha kell, szeretettel.

„Ha nem tudunk különbséget tenni a jó és rossz, az agresszor és áldozat között,

akkor ez nem fog menni”

– jegyezte meg.

„Aki ma kokárdát hord, ki kell mondania: szabadságot és békét Magyarországnak, szabadságot és békét minden népnek”

– fogalmazott.

Karácsony Gergely emlékeztetett: 2019-ben azt tervezték, visszaveszik Budapestet, akkor ez sikerült. Mint mondta, azóta is azért küzd, hogy ez a város a szabad és egyenlő polgárok otthona legyen, igazi köztársaság.

„Ahol felelősek vagyunk egymásért, a jövő generációiért, ahol ragaszkodunk az erkölcsi értékeinkhez,

amelyek Európához kötnek minket”

– sorolta.

Karácsony Gergely közölte: Budapest köztársaság, és az is marad.

„Három éve azt reméltük, Budapestről indul el a változás, és bár a szabad Magyarországot nem értük el, a szabad városokat elveszíthetjük”

– mondta, hozzátéve, ha a helyi közösségek ügyét csak eszköznek tekintjük, és azon versenyzünk, ki a nagyobb, ezt elveszítjük.

Mint fogalmazott, „a köztársaság ott van a civilek munkájában, a tanárok és diákok mozgalmában, az orvosi kamarában, a városvédők, jogvédők küzdelmeiben,

az akkumulátorgyár építése elleni tiltakozásban”.

Karácsony szerint a szabadságért való küzdelem nem csak a pártpolitika felszínén, hanem a mélyben zajlik. A köztársaság ügye az ellenzéki pártok, az önkormányzatok és civilek közös ügye, és azért, hogy jövőre gyarapítsák a szabad városok körét,

a Szabadságmenet nem ma ér véget, hanem ma kezdődik.

Ma úgy védjük értékeinket, hogy lebontjuk a falakat, és hidakat építünk helyettük – hangsúlyozta.

Karácsony Gergely elmondta: az a dolga, hogy átadja a színpadot azoknak, akik kiállnak értünk, a köztársaságért, és akik „nem engednek a 48-ból”.

„Éljen a köztársaság, éljen a szabadság, éljen a haza!”

– zárta beszédét Karácsony Gergely.

Videó:

(Karácsony Gergely/Facebook / atv.hu nyomán)

(Címlapkép: illusztráció)

Valódi Hírek