Mi történt? A hőség kellős közepén ütött be a katasztrófa, elhalasztják a műtéteket (+videó)

Több, Budapest területén található kórház is műszaki problémákkal küzd a nyári forróság kellős közepén.

A nyári hőség kellős közepén romlott el a lift a Péterfy Sándor Utcai Kórházban. Mint arra egy érintett beteg az RTL Híradójában rámutatott, egy kerekesszékkel közlekedő páciens nem tud lépcsőzni, a mentősök pedig nem tudták vállalni, hogy ölben vigyék fel őt az osztályra. A kórház dolgozói végül találtak „megoldást” a problémára: az egyik nővér a betegszállító autóban vett vért a híradónak nyilatkozó betegtől.

„Még ilyen sem volt, tiszta horr0rtörténet”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az orvosával sem tudott így találkozni.

A kórház tájékoztatása szerint a javítási munkálatok folyamatban vannak, valamint több liftet is felújítanak a közeljövőben.

A Szent János Kórházban is problémák adódhattak, egy nézői felvétel szerint a klímák kültéri egységeihez létrát támasztottak, az egyik műtőben pedig szerelők dolgoztak. Mindeközben egy műtétre váró beteg megosztotta, hogy az ortopéd-traumatológiai osztályon elromlott a légkondicionáló.

Több mint 6 órányi várakozás után

„jött a nővér, hogy nem biztos, hogy lesz műtét, mert nem működik a klíma a műtőben, ahol már 31 fok feletti hőmérsékletet mértek”

– részletezte a történteket a híradónak, megjegyezve, hogy a kórtermekben sem volt sokkal kellemesebb a levegő hőmérséklete. Az esti órákra kiderült, hogy a meghibásodott légkondicionáló nem javítható, az egész heti ütemtervet törtölték, hazaküldték az érintett pácienst, aki

szeptemberre kapott új időpontot.

A kórházak műszaki karbantartásáért felelő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság arról tájékoztatta a híradót, hogy a klíma „javítását haladéktalanul megkezdték”, és „ideiglenes műszaki megoldásokkal (…) intézkedtek a szükséges hűtés biztosításáról”.

A Szent János Kórház közölte, hogy a tervezett műtéteket későbbre halasztották, a súlyos sérültek felvételét és ellátását pedig az Országos Mentőszolgálat koordinálja.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

A Magyar Orvosi Kamara elnöke kifakadt: Pintérék megfigyelő rendszere veszélyezteti a betegeket

Mi folyik itt? Pintér javaslatára penderítette ki Orbán az egészségügy egyik vezető munkatársát

Valódi Hírek