Most érkezett: Etikai eljárást indítanak a koronavírusosan operáló szegedi orvos ellen

Rovó László Dél-Tirolból jött haza, de nem gondolta úgy, hogy karanténba kellene vonulnia.

„A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít a Szegedi Tudományegyetem rektorával szemben.

Szükség esetén az eljárás magasabb fórumok elé kerül.”

– tudatta honlapján a Magyar Orvosi Kamara.

Mint arról mi is beszámoltunk: Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora, a Fül-Orr-Gégészeti Klinika igazgatója, miután hazatért dél-tiroli síeléséből, nem vonult házi karanténba, hanem bement dolgozni, műtött is.

Csak azután vetették alá vizsgálatoknak, hogy a koronavírus tüneteit produkálta.

Rovó később közleményt adott ki, amiben azt írta, üdülése dél-tiroli helyszíne „előzetes tájékozódásom alapján nem tartozott a koronavírus által veszélyeztetett területek közé, és ezt számos forrás megerősítette számomra”.

A Magyar Orvosi Kamara országos elnöksége szükségesnek és indokoltnak tartja az etikai eljárás elindítását – áll a MOK honlapján.

Idézik az Etikai Kódexüket is:

1) Az orvos egészségi alkalmasságával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések vétkes megszegése egyben etikai vétségnek is minősül.

2) Az egészségügyi tevékenység végzésére alkalmasnak minősített orvos sem végezhet egészségügyi tevékenységet, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg számára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna, ideértve az orvos fertőző betegségét is.

(15) Az etikai szabályok betartása különösen fontos, ha szakmai rangja, közéleti szereplése miatt az orvos jól ismert, mert ez esetben magatartása, így esetleges etikai vétsége is általánosítható, és a közvélemény ebből az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetést.

A MOK szerint ezekre a rektornak külön figyelemmel kellett volna lennie.

“Következményként a járvány kibontakozásának idején számos kolléga került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása. Az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít” – írják.

A MOK reményét fejezi ki, hogy

„mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban vizsgálják ki a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.”

Az Operatív Törzs vasárnapi tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos Rovó ügyével kapcsolatban azt mondta: elvégezték a szükséges kontakt-kutatásokat, eddig

több mint 120 laboratóriumi mintavétel

történt, de a vizsgálat jelenleg is tart. Az érintettek házi karanténban vannak.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek