FRISS: Akkorát hazudott Orbán embere, hogy majdnem ráomlott a Karmelita kolostor (+videó)

Újabb szintet lépett a propaganda.

Nyitrai állítja: „mindig kikérik” a gazdák véleményét, „meghallgatják kérésüket”

A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák – állította Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap.

Hozzátette: ezért „mindig kikérik a véleményüket” az őket érintő fontos döntések előtt és – fogalmazott – „meghallgatják kérésüket”.

Együtt védjük meg a magyar földet és küzdünk a gazdák érdekeiért

az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége alatt is – hangoztatta Nyitrai.

Kapcsolódó: Dagad a botrány: A földjét akarta védeni a debreceni gazda, terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt elítélték

A videóban Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: „fontos, hogy értsük egymás gondolatait, gazdák gazdákkal fogjanak össze és közösen szolgáljuk azokat az embereket, akik a mi termékeinket használják fel”.

Fontosnak nevezte az is, hogy Európában gazdaközpontú agrárirányítás legyen.

Az MTI beszámolója szerint a Magosz elnöke kiemelte, hogy a kormánnyal az együttműködés adott és a soros elnökség ideje alatt Magyarország meghatározó szerephez jut.

„Ezt úgy kell kihasználnunk, hogy közösen, együttműködésben egy gazdaközpontú, erős, polgárait szolgáló, polgárait egészséges élelmiszerrel ellátó európai gazdaságot építsünk”

– mondta Jakab István.

A magyar kormány mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot hirdetett Szerbiában

Nem túlzás azt állítani, hogy Nyitrai Zsolt hazudott, de ez már nem is meglepetés, hiszen fideszes. Éppen szombaton számoltunk be róla, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bosznia-Hercegovinában jelentette be, hogy Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, és ezért továbbra is készen áll az együttműködésre minden olyan ügyben, amely segíti a boszniai Szerb Köztársaság fejlődését.

A külügyminiszter egy boszniai kampányrendezvényen többek között arról tájékoztatott, hogy a magyar kormány elindította az országban a mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot.

„Milorad Dodiknak köszönhető az is, hogy létrejött a barátság és a stratégiai együttműködés Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság között”

– mondta.

Kapcsolódó: DK: Szijjártó vitte tovább az Orbán Balázstól kapott fehér zászlót Milorad Dodikhoz

Kifejtette azt is, hogy:

ennek keretében indították el az itteni mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot, akik ezáltal 40 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre.

„Dodik elnök úr kérésére ezt a programot folytatjuk, és a jövőben is együttműködünk minden olyan ügyben, ami segítséget ad a boszniai Szerb Köztársaság fejlődéséhez, stabilitásához, nyugalmához”

– mondta.

„Mi, magyarok a jövőben is ki fogunk állni önök mellett, kiállunk amellett, hogy jár önöknek a tisztelet, kiállunk amellett, hogy ne fenyegessék önöket, és ne kérdőjelezhessék meg az önök jogát arra, hogy döntést hozzanak a saját jövőjükről”

– mondta a magyarok nevében.

Sok minden nem stimmel

Részletesen írtunk arról is, hogy miként kebelezi be az egész Balatont és környékét a Fidesz, vagy hogy miként sajátítja ki a magyar állam a kínai vasúti beruházás vonalán lévő magyar állampolgárok tulajdonában lévő réteket, szántókat, lakóházakat.

Megírtuk, hogy lincshangulatot idézett elő a taksonyi gazdák körében, hogy a Budapest–Belgrád-vasútvonal építése miatt elveszítik a földjeiket. Beszámoltunk részletesen arról is, hogy a magyar gazdák álláspontja szerint veszélybe került a mezőgazdaság, mert az Orbán-kormány kizsigereli őket. A sort pedig még hosszasan lehetne folytatni. Tényleg a magyar gazdák a kormány egyik legfontosabb szövetségesei?

Kapcsolódó:

Összeomlik a mezőgazdaság, ha nem tesz valamit a kormány: Alig van pénz a kárenyhítési alapban

Súlyos árat fizetett több család az Orbán-kormány ámokfutása miatt: Könnyfakasztó részleteket osztottak meg az érintettek

Egészen váratlan fejlemény: Orbán Ráhel gondolt egyet, és máris újabb gigabirtokra csapott le

Dagad a botrány: A földjét akarta védeni a debreceni gazda, terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt elítélték

Gigabotrány: Elkobozza a Balaton szabadon maradt területeit a helyiektől az Orbán-kormány

Valódi Hírek