Lefagyva hallgatták Dobrev Klárát Strasbourgban, amikor ecsetelte, mit művel Orbán itthon

Dobrev negyed órán keresztül részletezte a magyarországi helyzetet.

Kedden meghívták Dobrev Klárát, a DK európai parlamenti képviselőjét a szociáldemokraták frakcióvezetőjének heti sajtótájékoztatójára. Iratxe Garcia Perez frakcióvezetővel az Orbán Viktor vezette magyar soros uniós elnökség volt a téma.

Kínai összeszerelő üzem lettünk

Dobrev Klára kifejtette: az elmúlt években Orbán kiárusította az országot, kínai összeszerelő üzem lettünk, a legértékesebb mezőgazdasági területeken építkeznek a környezetvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. A miniszterelnök kizsigerelt, alulfizetett munkásokkal érte el azt, hogy Magyarország az egyik legszegényebb ország lett kormányzása alatt Európában.

Kapcsolódó: Dobrev Klára: Orbánék soros elnöksége még el sem kezdődött, amikor már vége lett (+videó)

Mélyponton a születésszám

A DK képviselője nyomatékosította, hogy miközben Orbán demográfiai válságról beszél, közben

soha nem volt Magyarország olyan alacsony a gyermek-születésszám,

mint az Orbán-kormány alatt. Soha nem volt olyan nehéz gyereket nevelni Magyarországon, mint az ő kormányzása alatt. Ezidő alatt pedig tönkretették a nagy ellátórendszereket is.

Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az egészségügy, oktatás, szociális szféra és az önkormányzatok mind egy

rendőrminiszter alá tartoznak.

A rendőrminiszter pedig ezekkel az eszközökkel próbálja irányítani a szociális ellátórendszereket.

„Ez lenne az ajánlat Európa számára?”

– tette fel a kérdést Dobrev.

Migráció

A képviselő felhívta rá a figyelmet, hogy ez a téma folyamatosan sarkalatos pontja mind az orbáni, mind a populista politikának. A hangzatos szavak ellenre viszont az igazság az, hogy:

„Orbán oligarchái és maga az Orbán-család is tízezer számra hoztak be a távol-keletről vendégmunkásokat, akiket aztán éhbérért dolgoztat többek között a kínai akkumulátorgyárakban, lenyomva ezzel a magyarok bérét. Így „küzd” a miniszterelnök migráció ellen.”

Fontos dologra hívta fel a figyelmet Dobrev. Az elmúlt 2 évben ugyanis 2000 embercsempészt – elítélt bűnözőt – engedtek ki Magyarországon a börtönből. Azért, mert a miniszterelnök

„nem abban érdekelt, hogy közös uniós migrációs politika legyen, erős és szigorú kontrollal, hanem abban érdekelt, hogy ebből minél nagyobb botrány és feszültség legyen Európában”

– mutatott rá a miniszterelnök szándékaira.

Szuverenitás

„Orbán Viktor kormánya nem szuverén kormány. Orbán Viktor elveszítette a szuverenitását személyében is. Semmi mást nem csinált az elmúlt években, mint orosz és kínai érdekeknek játszotta át Európát, de leginkább a magyarokat.”

Dobrev rámutatott arra is, hogy a miniszterelnök nem hazája és a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt, csupán Vlagyimir Putyinét.

Az uniós biztos is a miniszterelnök utasításait hajtja végre

A miniszterelnökkel kapcsolatos kritikáját úgy folytatta:

„Minden egyes alkalommal, amikor megszólalt, amikor vétózott, akkor nem a magyar emberek érdekeiben tette, hanem Putyin érdekeit szolgálta.

Minden egyes alkalommal amikor bővítésről beszél, gátolja Ukrajna csatlakozását, ámde a Balkánon, Bosznia-Hercegovinában vagy Szerbiában éppen, hogy Putyin érdekeit képviseli. Éppen többek között az Orbán-vezette biztos is, Várhelyi Olivér.”

A miniszterelnök egy áruló

Erős kijelentésekkel zárta sajtótájékoztatóját a DK képviselője. Elmondta, hogy a miniszterelnök elárulta a közös európai értékeket, és hozzátette:

„Orbán Viktor elárulta a hazámat. Orbán Viktor egy áruló.”

Majd felhívta a figyelmet, hogy Orbán nem Európa elnöke.

„Nem volt és nem is lesz, mert méltatlan rá”

– nyomatékosította.

A Dobrev Klára beszédéről készült videót itt nézheted meg:

.

Valódi Hírek