Megvan, ki lehet Ferenc pápa utódja? Meglepő döntés született a Vatikánban

99 éves bíborost is kinevezett a pápa.

Több új bíboros is kapott megbízatást a Vatikánban. Az AP római tudósítója kedden úgy fogalmazott, hogy a pontifex (a legfőbb római papi collegium tagjai – a szerk.) ezzel a lépéssel kiszélesítette azoknak körét, akik majdan az utódját fogják megválasztani.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, akárcsak földi helytartójáé, így csupán abban lehetünk biztosak, hogy kiválasztásban semmilyen diszkrimináció nem játszott szerepet:

a legidősebb kinevezett bíboros ugyanis 99 éves.

Monsignor Angelo Acerbi diplomataként dolgozott a Vatikánban és küldetései során még fogjul is ejtették Kolumbiában. Ferenc pápa halála esetén viszont nem fog tudni részt venni az új pápa megszavazásában, mert a Vatikán nyolcvan évben határozza meg a szavazóképes kor maximumát.

A legfiatalabb bíboros csupán 44 éves és Melbourne-ben tevékenykedik: a helyi ukrán görög-katolikus egyház feje. Az új kinevezésekkel 142 szavazóképes bíboros lesz az úgynevezett konzisztóriumban.

Elvileg a szervezet létszámát 120-ban maximalizálták, viszont most azért vannak jóval többen, mert várhatóan amire a Ferenc távozik a túlvilágra, sokuk betölti a nyolcvanat, így már nem vehetnek majd részt a választásban.

A kinevezésekhez társuló felszentelésekre december 8-án kerül majd sor, amikor is a katolikusok elkezdik a karácsonyi ünnepségeket a szent városban. Ekkor kapják meg vörös süvegüket az újdonsült egyházi hercegek.

(apnews.com)

Valódi Hírek