DK: Szijjártó vitte tovább az Orbán Balázstól kapott fehér zászlót Milorad Dodikhoz

Egy erkölcstelen, sehonnai, áruló kormány mocskolja be minden egyes nap hazánk nevét a világban – közölte Vadai Ágnes.

Szijjártó Péter elvitte Orbán Balázs fehér zászlóját Boszniába is

Azok után, hogy Orbán Balázs egyértelművé tette, a magyar kormány harc nélkül adná fel Magyarország függetlenségét Vlagyimir Putyinnak,

Szijjártó Péter szerbül kampányolt a Putyin-párti Milorad Dodik mellett Bosznia-Hercegovinában

– hívta fel a figyelmet Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese szombati közleményében.

Ezzel vállal közösséget Magyarország

Közölte: Dodik az a szerb politikus, aki tagadja a második világháború utáni legsúlyosabb tömegmészárlást, a srebrenicai népirtást, amelynek során legalább 8700 bosnyák férfit és fiút gyilkoltak meg, valamint 20 ezer nő ellen követtek el nemi erőszakot.

Ezzel vállalt közösséget a magyar külügyminiszter

– jelezte Vadai Ágnes.

Az áruló Orbán-kormány hátat fordított hazánk függetlenségének

„A Demokratikus Koalíció szerint Szijjártó tovább vitte az Orbán Balázstól kapott fehér zászlót Milorad Dodikhoz, és feladta mindazt, amiért Magyarország a rendszerváltás óta küzdött.

Az áruló Orbán-kormány hátat fordított hazánk függetlenségének, hazánk szövetségeseinek – az EU-nak és a NATO-nak –, valamint hátat fordított az emberség egyetemes alapkövetelményeinek is.

Egy erkölcstelen, sehonnai, áruló kormány mocskolja be minden egyes nap hazánk nevét a világban, ezért is kell egyszer és mindenkorra véget vetni az Orbán-rendszernek”

– húzta alá a politikus.

Kapcsolódó:

FRISS: Szijjártó Péter váratlan bejelentést tett Magyarország jövőjéről (+videó)

Valódi Hírek