Érik a gigabotrány: Az EU magyar jelentéstevője szerint Orbán pokollá tette Magyarországot

Magyarországra látogatott Tineke Strik.

Budapestre látogatott a héten a holland zöldpárti Tineke Strik, az Európai Parlament új magyar jogállamisági ügyi felelőse. A magyar jelentéstevő érkezéséről már korábban is beszámoltunk. Tineke Strik a napokban úgy fogalmazott:

„Az Orbán-féle szövegkönyv egyre népszerűbb (…) egzisztenciális fenyegetést jelent az EU számára.

Messzemenően eltökélt vagyok abban, hogy visszafordítsuk ezt a folyamatot.”

A kormánya miatt Magyarország „még mindig lefele tart”

Magyarországi útjával kapcsolatban a Telexnek adott interjút, amelyben többek között kijelentette, hogy „még mindig lefelé tartunk”.

Úgy véli, az Orbán Viktor által „vezetett” Magyarországon egyre erősebb a félelem, a rágalmazó kampányok, az állami propaganda, de megjegyezte azt is, hogy a kormány mindenkit célba vesz, aki fel meri emelni a hangját. Mindez pedig „már az egész társadalomra hat, nem csak néhány részére” – hívta fel a figyelmet.

Tárgyalásokat folytatott volna

Elmondta, több minisztériumot is megkeresett, hogy tárgyaljon velük. Konkrétan a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumot, valamint Boka János Európai Uniós Ügyek Minisztériumát nevezte meg. Ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, bejutnia egyik helyre sem sikerült.

„Közölték, hogy elnézést, sajnos azokban a napokban, amikor idejövök, elfoglaltak, ezért nem tudnak velem beszélni…

nem igazán nyitottak a kommunikációra”

– mondta a politikus a magyar kormányról. Érdemes megemlíteni, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz eredetű „konnektivitás” kifejezést ismételgetve szokott arról beszélni, hogy mennyire fontos „a kölcsönös tisztelet”, valamint „a kommunikációs csatornák nyitva tartása”, azonban úgy tűnik, az oroszbarát külügyminiszter ezt kizárólag Oroszország vonatkozásában tartja lényegesnek.

Totális ellenőrzést tapasztalt Magyarországon

Tineke Strik látogatása során azt tapasztalta, hogy „általánosan totális ellenőrzést érezni” Magyarországon, továbbá élesen bírálta a szerinte lassú és eredménytelen jogállamisági eljárást is, amely már hat éve zajlik, eredménytelenül. Azzal kapcsolatban, hogy az Erasmusból is kizárták Magyarországot, azt mondta: „kár, ha a diákok nem mehetnek vele külföldre, ezért meg kellene vizsgálnunk, hogy tehetünk-e kivételt”, mert fontos lenne, hogy

„a fiatalok lássák, milyen az élet más országokban, hogy ez nem egy normális helyzet”.

A politikus többször is posztolt budapesti tartózkodása alatt. A Batthyány térről készült fotójához – amelyen a Parlament épülete látható – a veszélyhelyzetről írt, majd egy másik bejegyzésében a magyarországi szuverenitásvédelmi törvényről is írt, amely miatt a napokban kötelezettségszegési eljárást indított az EU.

„A nemzeti szuverenitási törvénnyel

Orbán hivatalossá teszi a rágalomkampányokat és a megfélemlítéseket, amelyek elhallgatják a kritikus hangokat és aláássák az uniós támogatást. A félelem mélyen gyökerezik a társadalomban”

– írta.

Kapcsolódó:

FRISS: Szijjártó Péter váratlan bejelentést tett Magyarország jövőjéről (+videó)

Összedőlt Orbánék kártyavára: Váratlan helyről kapott hatalmas pofont a magyar kormány

Kitörhet a nemzetközi botrány Szijjártó rendkívüli bejelentése után (+videó)

Súlyos a helyzet: Sunyin lapulnak Orbánék, a magyar kormány megtévesztette a közvéleményt

Valódi Hírek