A MÁV-vezetők fizetésemelése volt az utolsó csepp a poharukban.
Keresés: Arató Gergely
DK: Nem veszünk részt Orbánék elégtelen igazságügyi törvénycsomagjának megszavazásában
A Fidesz érdemi vita nélkül zárná rövidre a történetet.
Dobrev Klára: Vigyáznunk kell, nehogy elkövessük ugyanazt a hibát, amit a britek a Brexittel! (+videó)
Új kihívásokra figyelmeztetett az árnyékkormány vezetője.
DK: Benyújtottuk az uniós pénzek hazahozatalához szükséges törvénymódosítást
Itt a bejelentés.
FRISS: Dobrev Klára Londonban találkozik a brit árnyék-miniszterelnökkel
Itt vannak a részletek.
FRISS: A DK saját hétpontos határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a válságból való kilábalás érdekében (+videó)
Ez jelentené a kiutat a megélhetési válságból.
Árnyékkormány: Be kell vezetni az európai minimálbért Magyarországon! (+videó)
Ezzel ellensúlyoznák a folyamatos drágulást.
Gyurcsány Ferenc: Nem ellenzéke, hanem ellenfele vagyunk ennek a kormánynak
Évértékelő beszédet tartott a DK elnöke a párt tizenharmadik kongresszusán.
DK: Mondjon le minden fideszes politikus az egyetemi alapítványokban betöltött kuratóriumi posztjáról!
Az uniós forrásokat is veszélyezteti az ügy.
Törvényjavaslatot nyújt be a DK, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus-programba (+videó)
Hogy ne a diákság járjon pórul a miniszterelnök miatt.
Mi történt? A Momentum elnöke durván nekiment a kormányt beperlő DK-s polgármestereknek
Áll a bál, a DK-s politikusok kiakadtak Gelencsér Ferenc posztja alatt.
DK: Lebuktatta Orbán Viktort a Költségvetési Tanács, 2023-ban jön a megszorítások újabb hulláma
Kiderült, mit forralnak Orbánék.
Léptek az ellenzéki képviselők: Nem hagyják, hogy a kormány kizsigerelje Budapestet
Elég volt a Budapest-ellenes kormányzásból.
DK: Elutasítjuk a Fidesz frissen benyújtott parlamenti nyilatkozatát, amelyben az Európai Uniót támadja! (+videó)
A politikai játszma csak veszélyezteti az uniós forrásokat.
Csak lapított Palkovics utóda, amikor a DK-s politikus szembesítette aljas tettével
Egyszer már átverte a magyarokat.
Egész éjjel talpon az ellenzék: Nem hagyják, hogy átmenjen Orbánék embertelen törvénye
Maradnak, amíg lehet.
Lépett az ellenzék: egész éjjel bent lesznek a Parlamentben, hogy megakadályozzák Orbán aljas döntéseit
Tökös lépés.
A DK ezt javasolja Orbánéknak: Reagáltak a kormány összetételének változására
Példát mutatnak.
A DK nem vesz részt a kormány színjátékában: Nem jelölnek tagot az MNB felügyelő bizottságába (+videó)
Nem hajlandóak legitimálni Matolcsy vezetését.
Hazugságon kapták Kocsis Mátét, saját magát buktatta le
A DK-t próbálta beégetni, de ő járt pórul.
Hatalmas összegnél jár a DK rezsimentő alapja: Így segítenek az orbáni rezsiemelés károsultjain
Így is lehet ezt csinálni.
A DK képviselői nem szavazzák meg a vagyonnyilatkozati törvénymódosítást, mert az nem állítja helyre a korábbi vagyonnyilatkozati rendszert
Szerintük ez csak fideszes parasztvakítás az EU-s pénzek érdekében, és nem valódi transzparencia.
Árnyékkormányinfó: Bemutatták, milyen intézkedésekkel segítené a Dobrev-kormány a magyarokat a válság idején
Lehet így is.
Most érkezett: Benyújtották a javaslatot, amely megakadályozhatja az Orbán-kormány lopásait
Ezzel állítaná helyre a jogállamot a DK.
Kimondta a hatóság: Pintér Sándorék majdnem orosz hekkerek kezére adták magyar kisiskolások adatait
Kirobbant a botrány.