Egész éjjel talpon az ellenzék: Nem hagyják, hogy átmenjen Orbánék embertelen törvénye

Maradnak, amíg lehet.

Szerda este kezdődött a parlamentben a vita az Orbán-kormány egyészségügyi salátatörvényéről. Az ellenzék az éjszaka folyamán obstrukcióval akadályozta az ülést, ezzel ellehetlenítik, hogy a jelenlegi ülésen megszavazzák a javaslatot. Az akciót folytatják a csütörtöki napon is.

A vita kezdete után 5 órával bejelentkezett Gy. Németh Erzsébet és Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció képviselői, és értékelték az addig lefolytatott vitát.

„Olyan, mintha a süket falnak beszélne az ember”

— jellemezte egyszerűen a vitát Gy. Németh.

A politikus felháborítónak tartja, hogy a Fidesz az időseket átrakja a szociális ellátórendszerbe, ezzel akár utcára rakva több száz nyugdíjast. Az idősotthonok díját ugyanis sokan nem tudják majd kifizetni.

Varga Zoltán úgy látja, hogy a fideszesek egy másik világban élnek, folyamatosan azt hallja tőlük, hogy a magyar egészségügy úgy jó, ahogy van. A kormánypárti képviselők szerint a magyar egészségügy a holland és a német egészségügynél is jobb, Varga azonban, aki rendszeresen eljár szűrésekre, nem így látja a helyzetet.

Az éjszaka folyamán a DK több képvielője is felszólalt, köztük Arató Gergely frakcióvezető-helyettes, Kordás László, Dr. Komáromi Zoltán, Hegedűs Andrea, az ülést pedig Dr. Oláh Lajos vezette.

Éjjel negyed kettőkör is élő bejelentkezést tartottak, hogy beszámoljanak a vitáról, ekkor Gréczy Zsolt, Barkóczi Balázs és Kordás László értékelt.

Barkóczi a vita kezdete óta eltelt 9 órában azt érzékelte, hogy csak a mellébeszélés ment, néha már szót sem kértek a fideszes képviselők.

Gréczy Zsolt szerint a kormány képviselői a személyeskedéstől sem zárkóztak el, ő maga a szociális válság veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Kordás elmondta, hogy a szakszervezteknek lesújtó véleményük van az egész salátatörvényről, a védőnői szolgálat is teljesen aggódik a jövője miatt, a politikus szembesítette is a a kormányt, hogy olyan joghézagok vannak a tervezetben, ami visszaélésekre ad esélyt.

A képviselők hajnalban is többször felszólaltak még, fél négykor még mindig az Országgyűlés épületében voltak.

Valódi Hírek