Mi történt? A Momentum elnöke durván nekiment a kormányt beperlő DK-s polgármestereknek

Áll a bál, a DK-s politikusok kiakadtak Gelencsér Ferenc posztja alatt.

Váratlan posztot tett közzé 5800 követővel rendelkező Facebook-oldalán Gelencsér Ferenc.

Az önmagára bevallottan is csak a Momentum átmeneti elnökeként tekintő politikus a kormány helyett a Demokratikus Koalíció budapesti polgármestereinek ment neki egy friss ügyben.

Mint arról beszámoltunk: az Orbán-kormány kedden úgy döntött, hogy a fővárosnak járó 8 milliárdos rezsitámogatásból a Demokratikus Koalíció által vezetett kerületeknek, valamint a Baranyi Krisztina által vezetett Ferencvárosnak egy fillért sem ad.

A DK politikusai nem hagyják annyiban annyiban a dolgot: ahogy Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője tegnap bejelentette: a megvont támogatás miatt beperelik az Orbán-kormányt, mert a DK-s vezetésű kerületek igényt tartanak a megítélt fővárosi kompenzáció átlagos összegére, kerületenként 471,5 millió forintra.

Ezek után különosen meglepő, hogy a tavasszal még a DK-val közös listán induló Momentum elnöke nem a kormánynak, hanem a kormányt beperelő DK-s polgármestereknek ment neki.

„Két és fél évig voltam alpolgármester. Egy megválasztott képviselőnek mindenkit képviselnie kell, függetlenül attól, hogy az illető hova szavaz. Ez a munkája. Ez a kötelessége.

Egy kerületi polgármester elsődleges feladata a kerület lakosságának képviselte. Úgy tűnik, ma Budapest polgármesterei közül ezt sajnos nem mindenki gondolja így.”

– írta Gelencsér Ferenc a DK-s polgármesterekre célozva, posztja alatt egy kommentben pedig belinkelte az Index nevű fideszes propagandalap cikkét, amely szintén a DK-s polgármestereket hibáztatja a kormány bosszújáért.

képernyőkép: Gelencsér Ferenc / Facebook

képernyőkép: Gelencsér Ferenc / Facebook

Külön meredek, hogy az Index cikkét, amellyel Gelencsér a saját DK-ellenes kirohanását indokolja, nem is újságíró írta, hanem a Fidesz korábbi III. kerületi fideszes polgármesterének, Bús Balázsnak a volt sajtófőnöke.

Rejtély, hogy miért hivatkozik egy DK-val jelenleg is szövetséges párt elnöke hiteles forrásként egy fideszes propagandalap cikkére, amelyet egy korábbi Fidesz-alkalmazott írt, egyértelműen a Fidesz érdekében.

Gelencsér Ferenc posztja alatt megjelentek a DK politikusai is, Arató Gergely azt írta Gelencsérnek:

„Ha a kerületi polgárok azt gondolnák, hogy a polgármester feladata a kormánynak való pitizés, akkor fideszest választottak volna. Ha a polgárok azt gondolnák, hogy az országgyűlési képviselők dolga az ellenzéki pártok piszkálása és a kormányzati hazugság terjesztése, akkor fideszest választottak volna.”

Lakos Imre nyersebben fogalmazott, azt írta a Momentum elnökének:

„Szerintem meg ezzel a gondolkodásmóddal már az alpolgármesteri kabát is nagyon nagy volt Rád, a pártelnöki meg kifejezetten lötyög rajtad.”

Gelencsér Ferenc posztját a kommentekkel együtt itt tudod elolvasni:


.

Valódi Hírek