Árnyékkormányinfó: Bemutatták, milyen intézkedésekkel segítené a Dobrev-kormány a magyarokat a válság idején

Lehet így is.

Öt előterjesztésről tárgyalt az első Dobrev Klára-vezette árnyékkormányülés hétfő reggel, derült ki az első árnyékkormányinfóról. Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter és EP-képviselő mutatta be a javaslatokat és a tájékoztatókat.

Először a rezsiemelésről vitattak meg egy előterjesztést, amelyet a Parlament elé is be fog a DK nyújtani. Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter azonnali

rezsimoratóriumot

javasolt, ami azt jelenti, hogy a fűtési szezon végéig senkinél sem lehet a gázt és az elektromos áramot kikapcsolni, ha nem tudják fizetni.

Erre azok lennének jogosultak, akiknek az idei év augusztus 1-jéig nem volt tartozásuk, és a jövőben is képesek annyit kifizetni, amennyi az addigi átlagos számlájukban szerepelt.

Ehhez kapcsolódik a második javaslat, amely a megemelt árú fogyasztás áfakulcsát csökkentené 5 százalékra — ehhez hasonló intézkedést már több másik országban is elfogadtak.

Az árnyékkormány felkérte Varju Lászlót, hogy dolgozzon ki egy szociális kompenzációs rendszert, amellyel a magyar embereket segítenék a megemelt rezsiárak kifizetésére.

Harmadik javaslatként pedig a rendszerhasználati díj eltörlését javasolják, mert az tarthatatlan szerintük, hogy az sokaknak többe kerül, mint maga a fogyasztás után fizetendő ár.

A második előterjesztés az európai minimálbérről szólt. A héten Dobrev Klára és Kordás László bér- és munkaügyi árnyékminiszter egyeztetett a szakszervezetekkel. Közösen dolgozták ki a javaslatot a magyar minimálbér összegére: a nettó kereslet mediánjának 60 százalékát javasolják, ami több mint

35 ezer forintos

emelést jelent a jelenlegihez képest.

A harmadik előterjesztés a dunaújvárosi Dunaferr gyárral volt kapcsolatos, ahol több mint 8000 munkahely került veszélybe a kormány felelőtlen politikája miatt. Az ülésre meghívták Dunaújváros alpolgármesterét, Mezei Zsoltot, aki részletes tájékoztatást nyújtott az árnyékminisztereknek.

Javaslataik — amelyeket a Parlamentnek is benyújtanak — a következőek: az államnak kompenzálnia kell a növekvő energiaköltségeket, állami garanciavállalásra van szükség az alapanyagbeszállítók számára, valamint egy béralapot kell létrehozni, hogy a munkavállalók fizetése legalább az év végéig biztosítva legyen.

Ezzel egyidőben tárgyalásokat kezdeményeznek a Dunaferr vezetőségével és a szakszervezetekkel is.

Az önkormányzatok helyzetével kapcsolatban felkérték Szaniszló Sándor önkormányzati árnyékminisztert, Szitka Péter önkormányzatokért felelős főtanácsadót és Varju Lászlót, hogy egyeztessenek a településvezetőkkel.

Az a javaslatuk, hogy egységes állami energiabeszerzési rendszert vezessenek be az országban az önkormányzatok számára, ugyanis jelenleg minden település egyénileg, a piacról szerzi be az áramot és a gázt.

Arató Gergely, kormányprogramért felelős árnyékminiszter előterjesztése a gyerekek helyzetét javítaná. Az árnyékkormány szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány

a gyerekeken spórol,

és szerintük egy megszorító csomag nem érintheti a gyerekeket.

Azt javasolják, hogy mondja ki az Országgyűlés: a gyermekellátásában résztvevő egészségügyi intézmények nem zárhatnak be, és a fűtésüket is meg kell oldani állami segítséggel. Ezzel egyidőben a gyerekeket érintő intézményeket fenntartó önkormányzatok számára is forrásokat kell biztosítani, hogy ezek az intézmények semmiképpen se zárhassanak be.

Az ülés végén az árnyékkormány öt tájékoztatót is meghallgatott a magyar nyugdíjasokat érintő kihívásokról, az orosz-ukrán háború fejleményeiről, az EU-nak a magyar kormány ellen indított eljárásairól, az aszályról és a devizatartalék-hiány veszélyeiről.

Az árnyékkormányinfó második felében a jelenlévő újságírók is kérdezhettek.

A teljes tájékoztatót itt nézheted vissza:

 

Valódi Hírek